Hangulatfestés következik. Amennyiben már pontosan tudod, mi a jó a vízitúrázásban, az utazásban, akkor ezt el sem kell olvasnod.

Még az is lehet, hogy előjött a tudósember, és túlságosan is elméleti sorok következnek. Eszmefuttatás, amitől azt remélhetjük, hogy talán átad 

valamit a közös utazás hangulatából. De a geográfus lelkesedéséből mindenképpen.

Hogy mi fán terem egy vízitúra, azt talán sokan tudják (bár a Hévíz-patak azért kilóg a sorból...). A kerékpártúra még inkább része a mindennapjainknak. Túrázni még ezeknél is gyakrabban megy az ember. De vajon van kapacitásunk a lehető legtöbbet kihozni az egészből? Ha utazásra kerül a sor, kipipáljuk a látnivalókat sorban, vagy bátran válunk felfedezővé? Ki az, aki át tudja magát adni a meglepetéseknek, felismerve, hogy abból fakadnak az igazi, maradandó élmények!? És mi lenne, ha kombinálni lehetne a kettőt? A kötelezőket is sorra kerítve mögé nézni a kirakatnak. Hogy élnek arrafelé az emberek? Mit csinálnak a hétköznapokon? Hogyan viszonyulnak a környezetükhöz? És persze, sodródni. 

Csak ahhoz kell valaki, aki segít a tervek megvalósítása és a spontaneitás között lavírozni. Aki ismeri a területet, ahová utazunk. Nem csak járt már ott, hanem esetleg a mélyére is lát. Vagy egyszerűen csak tudja, merre hány méter, kit kell keresni, hol lesz a megoldás, mitől lesz emlékezetes az a nap, az a hét. Akár autó, akár repülő, akár hajó visz oda. Akár evezünk, akár tekerünk, akár gyaloglunk. Mert a túra sok mindent jelent. Erdőt, folyót, hegyeket, de városokat, mesés falvakat is. A vidék báját. A legendákat. 

Állandóan mozgásban vagyunk. Ki ezért, ki azért. De mindig vágyunk olyan utazásokra, amelyek valós vagy elképzelt vágyainkra irányulnak. Mert a világ szép. Vagy a szép részét szeretjük szemlélni.

Én abban próbálok segíteni, hogy ne csupán a szépséget lássuk a tájban. Értsük is meg, amit látunk. Mert akkor sokkal inkább a magunkénak fogjuk érezni. Jómagam is ettől lettem geográfus. 

Felmászni, alábújni, repülni, elvegyülni, játszani. Szárnyalni, lehasalni, mögé nézni, beszélgetni. Megérteni.

És kihasználni, továbbadni azt a tudást, amit a földrajztudomány boszorkánykonyhájában a professzoroktól kaptam. Mert az idegenvezető nem attól lesz idegenvezető, hogy felkészül és megtanulja az úti cél templomainak történetét, a sarki cukrászda 100 évvel ezelőtti tulajdonosainak a nevét, az építészeti stílusjegyek jellemzőit. A világot kell ismerni.

A társadalmakat, a geológiát, a meteorológiát, a népességi folyamatokat, a kőzeteket, a történelmet, a biológiát, és minden mögött a térbeliséget. Mert elutazunk otthonról, és arra vagyunk kíváncsiak, az idegen táj milyen titkait villantja fel nekünk.

Szívesen arra biztatnék mindenkit, hogy menjen el egyetemre, földrajz szakon tanulni. De mivel ez többnyire nem lehetséges, be kell érni azzal, hogy a magunkfajtáktól meghallgatjátok azt, ami minket is magával ragad ezen a végtelenül változatos világon. Akár jó, akár rossz.

Az utazás művelődés. Elmegyünk egy-egy túrára, utazásra, hogy szemlélődjünk és művelődjünk.

Az utazás kaland is. Valami mást, valami újat kapunk. Ki tudja, mit. Utólag dől el minden.

És megtanulunk kritikusak lenni. Nem kell elhinni mindent, ami a mindennapokban szembe jön. Gondolkodnunk kell. És kritikusnak lenni. Ehhez viszont sokat kell olvasni („Ne tessenek csodálkozni! Tessenek olvasni!” – Hajdú Zoltán professzor, 1994 táján).

Abban reménykedek, hogy az utazások során át tudok adni valamit abból a személetmódból is, ami ad némi esélyt a civilizáció fennmaradására. Ahogy azt néhány generációval előttünk megfogalmazták: Think globally, act locally. Nem (csak) a műanyagmentességen és a takarékos vízfogyasztáson van a hangsúly. Alázattal kell állni a világhoz és a saját életünkhöz is. Lelassulni kicsit. Vagy nagyon. Ha okosak vagyunk, nagyobb eséllyel vészeljük át a várható egyre nagyobb válságokat. Akár össztársadalmi, akár egyéni szinten.

És a turizmus. Szokták mondani, hogy a legártalmasabb dolog, mert az ember feleslegesen utazik. Nem. Egyetlen olyan utazás sem felesleges, melynek során új ismereteket szerzünk, ahol megismerjük a világ közeli vagy távolabbi szegleteit. Mert tanulni szükséges. Az elmúlt pár ezer évben többnyire abból származtak a konfliktusok, ha az emberek nem tudtak valamit. Az utazás nem öncélú. Ismeretekért és élményekért megyünk.

Rajzoljuk le együtt a Földet!

​

És ne kuckózzatok be télire sem! Egyelőre bezárva maradunk, de a mozgás és az országjárás nyitva áll előttünk. Most éppen egyénileg, de már készen állunk a közös túrákra! A következő télen pedig gyertek el a Hévíz-patakot és környékét bejáró túráinkra, hogy a hideg évszakban is sikerüljön töltődni élményekkel!

​

Ne vesszen el sem információ, sem élmény. Ezért íme, ennek az oldalnak a képeiről egy-két szó:

​

• Cinque Terre legismertebb faluja, Manarola, egy turista szemszögéből

• Tengeri kajakosok készülődnek a túrához a Gemenci-erdőben

• Növekedő gabona a Kalocsai-Sárközben, egy kerékpártúra közben megpihenve

• Lovasfogat üdvözlése Máriaszéplak egykori város templomának romjainál, a Geresdi-dombság határvidékén

• Sivatagi táj Grúzia délkeleti részén, közvetlenül az azerbajdzsáni határ mellett

• Vidám vízitúra Tokaj környékén, a Bodrogzugban

• A ködből kibukkanó Meke vulkáni kúpjai Anatóliában

• Virító repce Nógrádban

• Naplemente Váskisújfalu templomán túl

• Látszólagos határellenőrzés Kazahsztánban, pedig csak egy kis mókázás a nemzeti park munkatársaival a Csarin-kanyonnál

• Lovas a hóban Grúzia északi részén, a Kazbeg felé vezető ösvényen (a Gergeti-kolostor és a Gergeti-gleccser között)

• Szőlőtermés Tokaj-Hegyalján (Király-tető alatt, a Disznókő Szőlőbirtoknál)

• Uzsonnázó asszonyok Sille falu szélén, Törökországban

• Anatóliai vulkán naplemente idején, decemberben

• Mevlana Fesztivál, a kerengő dervisek városában, Konyában

• Kreatív földrajz óra egy interaktív tudományos játszóházban Konya városában Anatóliában

• Vitorláskikötő őszi naplemente idején Dalmáciában (Tribunj)

• Tipikus dalmát tengerpart, a süllyedő hegyvonulatokkal (a Szent Antal-csatorna Szebenikó városa felől)