Egy Dunakanyar-vízitúra hangulatos része az Ipolyon történő evezés is. Szinte minden szempontból más mint a Dunán. Megéri benézni.
Olyan sokféle lehatárolása van a Dunakanyarnak, hogy mindenkinek mást jelent. Visegrádot, Nagymarost és Zebegényt szinte mindenkinek, de emellett vajon ide értjük-e a Nógrádi várat, a Rám-szakadékot, Szokolyát és Királyrétet vagy akár az egész Börzsönyt, esetleg még Esztergomot is?
Az a szerencse, hogy egy Dunakanyar vízitúra szépen végighalad ezen a tájon, így evezve a legtöbb részét be tudjuk járni. Persze, egy vízitúra lehet teljesítmény is, ahol mielőbb célhoz akarunk érni. Vannak, akik így csinálják. Mi azonban sokkal jobban szeretjük, ha valódi élmények születnek túra közben. És az élmények nem csak a lapátolástól keletkeznek. Sőt, leginkább nem. Maradandó a strandolás a zebegényi sziget alatti kavicszátonyon, a visegrádi vár megpillantása a nagy kanyarulatban, a romkocsma limonádéja két óra evezés után a tervezett erőmű egykori területén, vagy a szobi réteses meglátogatása.
És reméljük, marad némi emlék abból is, amit a geográfus mesél a tájról. Annak köveiről, vizeiről, fáiról és történelméről.
És mennyire maradandó az is, ha felfelé indul a vízitúra! Árral szemben.
Hiszen reggel, induláskor még kinek jutna eszébe, hogy néhány óra elteltével nem lefelé, folyásirányban fogunk haladni. Ahol akár evezőcsapás nélkül is jól haladunk, hisz a folyó könnyedén a hátára vesz mindenkit.
De nem, a vízre szálláskor azzal kezdik, hogy bizony, felfelé fogunk indulni. Bemelegítésként.
Ám ez utóbbi csak a lódítás része. Szó sincs bemelegítésről. Egy vízitúra azok számára is teljesíthető, akik életükben először ülnek kenuba! Mert miután elhelyezkedünk az ülésen, csak annyira kell eveznünk, amennyire éppen jól esik. Meg amennyire a kenu kormányosa noszogat minket. De a vízitúra nem sportteljesítmény, ezért nem fog nagyon noszogatni.
Ezért elég annyi felkészülés, hogy fényképezőgépet viszünk magunkkal.
Enni- és innivaló lesz útközben, erről gondoskodunk. Különösen a Dunakanyar vízitúrán, ahol felfedezzük a legjobb vendéglátóhelyeket. Kinek a grill, kinek a rétes, kinek a melegszendvics, kinek a pizza, kinek a helyi termelői piac javai.
Tehát szó nincs arról, hogy bemelegítés lenne a cél. Azért indulunk felfelé, hogy ki ne hagyjuk az egyik legbájosabb hazai folyót. Alig egy kilométert haladunk, majd mielőtt betérünk az Ipoly vizére, tartunk egy kis pihenőt a torkolatban. Ha a magasból pillantanánk le, azt látnánk, hogy a két folyó vize elég lassan keveredik el, szinte mindig más árnyalatúak. A túlpart Szlovákia. Amott magaspart, horgászokkal, emitt meg fimon kavicsos föveny.
Innen már könnyebb az út. Bár még mindig felfelé haladunk, de az Ipoly egészen lassú folyócska, különösen itt, a torkolat vidékén. A két part elérhető távolságban. 230 kilométerrel feljebb ered, majd Ipolytarnócnál éri el a határt. És mivel a Kárpátok belső ívének vizét vezeti le, itt sem sok kell ahhoz, hogy erősen ingadozzon a vízállás. Bár így is, úgy is vajmi keveset ad hozzá a Duna roppant víztömegéhez.
Szerencsére akkor is örülünk, amikor alacsony a vízszint errefelé, hiszen jó sok zátony kerül szárazra. És akkor is, amikor áradás van. Ilyenkor pedig eljuthatunk az ártérre, evezhetünk erdőben és bozótosokban.
Ugyanaz a pillanat, két nézőpontból:
kievezés az ártérről.
Persze, nem sokat. Csak megkóstoljuk a csendes kis folyót. Közben vízitúrázók jönnek szemből, ők hosszabban ismerkedtek az Ipollyal. Mi csak néhány kanyarulatot teszünk meg. De a völgy már itt is egyre keskenyebb. Teljesen megváltozik a táj. Jobbról – tehát a bal part felől, hiszen iskolában megtanultuk, hogy is vannak ezek az elnevezések… – egyre jobban közel kerülünk a Börzsöny vulkáni vonulataihoz.
Ugye, hogy az is a Dunakanyar? Az igazi Dunakanyar-vízitúra része egy kis evezés az Ipolyon is...
Elégedettek vagyunk. Megérte felevezni. Az Ipoly ligetes partmenti erdői és a közöttük húzódó üde rétek hangulata átragad minden legénységre.
Néhol bivalyok legelésznek, az út túloldalán pedig, egy dombtetőn bujkálnak az egykori Damásdi vár maradványai. A vár körüli erdőség főleg akkor lett közkedvelt vadászhely az uralkodók körében, amikor az Anjouk Visegrádra helyezték székhelyüket. A vár a török korban elpusztult, aztán egy palánkvárat építettek a helyén. Sokáig komoly átkelőhely volt itt a török és a magyar területek között.
A vár előterében egy apró, ámde élő középkori falut találunk. Az egykori sümegi várkapitány, mellesleg egy cirkuszi família tagja álmodta meg a varázslatosan életszerű tanyát: rengeteg állattal, mesterekkel és jósnővel.
Nem szállunk ki a hajóból. Hiszen bárhogy is visz majd a víz lefelé, késő délutánig eljutni Nagymarosig, ahhoz egy kis evezésre is szükség lesz.
Aztán hamar vége szakad a romantikus hangulatnak. Elkezdjük felélni az uzsonnára hozott készleteket. Tehát ideje indulni. Immáron lefelé. És akkor még kényelmesen megérkezhetünk Zebegénybe, ahol mennyei falatok várnak ránk.
Érdemes volt tehát felfelé evezni egy kicsit. Az Ipoly látványa egész napra feltölti a túrázót, ezután már gyerekjáték eljutni Zebegényig, majd onnan Nagymarosra.
A Dunakanyar-vízitúra folytatása - művészek a Dunakanyarban, zebegényi séták, romkocsma-túra, nagymarosi és kisoroszi strandolás - hamarosan.
Először írásban, majd nemsokára élőben is, akár a Ti részvételetekkel...