Lupa-sziget vízitúra
Budapest környékének eldugott helyei vízről
1 napos program
Az egész napos vízitúra egy könnyű evezős program a Szentendrei-Dunán, sok megállóval. Ezúttal a kisoroszi szigetcsúcs után a Szentendrei-sziget túlsó, fővároshoz közelebb eső végét és annak vidékét járjuk be. Ez a Duna-szakasz az evezősök paradicsoma, ahol már 100 évvel ezelőtt is jártak túrázók. A víz lassú, gyakoriak a fövenyes partok. Emellett számtalan természeti és kulturális kincs vár ránk.
Szentendréről vágunk neki a túrának, így a tömegközlekedéssel (HÉV-vel vagy Volán-busszal) érkezők is könnyen meg tudják közelíteni az indulási helyet. Egy kis öbölből indulunk, ami a nyári időszakban strandként működik. Itt teljesen lelassul a víz, kitűnő alkalom arra, hogy a kenuzással még csak most ismerkedők is vízre szálljanak, és megtegyék első evezőcsapásaikat.
A Szentendrei-Dunán indulunk lefelé, ahol néhány kilométer után érkezünk a kis Süllő-szigethez. A lakatlan szigetet megpróbáljuk a kisebbik ág felől megkerülni. Ha a vízállás ezt nem engedi meg, akkor kikötünk a fövenyes parton és felfedezzük a szigetecskét gyalogosan. Errefelé érdemes csendesen haladni, mert a part mentén számos hód-család éldegél. Ha szerencsénk van, láthatjuk is őket.
Ezután beevezünk a Tündér-sziget mögötti, vadregényes mellékágba, majd kikötünk a Lupa-szigeten. Itt hosszabb pihenőt tartunk: végigsétálunk a lenyűgöző fasorral szegélyezett sétányon, megnézzük a hazai bauhaus építészet különleges alkotásait, a kis nyaralóházak képében, és betérünk egy olyan retró étterembe, ahol valódi, eredeti berendezési tárgyakat használnak. A hely korábbi nevei is beszédesek: Lupa-szigeti Büfé-ABC, Diós Kocsma, illetve napjainkban Sanyi Bácsi Büféje néven lehet találkozni vele. A szigetről továbbindulva rápillantunk a szintén legendássá váló Ebihal Büfére, amely egy horgonyzó stégen került berendezésre, és igen népszerű a környékbeliek körében.
Átevezünk a Lupa-sziget túlsó oldalára, és partra szállunk a napjainkban egyre gyakrabban emlegetett Egyfás-szigeten. A pici sziget valójában mindössze egy facsoportból áll, ám ha alacsony vízállás lesz, akkor széles zátony veszi körül. A legenda szerint ez a szigetecske szerepel az egykori papír tízforintoson.
A szigeteket elhagyva elhaladunk a Megyeri-híd alatt. Majd balról lassan elbúcsúzunk a Szentendrei-szigettől, miközben jobbról már Békásmegyer, majd a szintén legendás Római-part következik. Itt is megállunk még egy kis „uzsonnára”, a Fellini Római Kultúrbisztrónál, vagy a közelben valamelyik másik stílusos vendéglátó egységnél. Itt már nyugodtan lazíthatunk, mert csak egy egészen kicsit kell továbbeveznünk, a Rómaifürdő hajóállomásig, a túra befejező pontjáig. Itt a hajóktól való megválás után akár még el is tölthetünk egy kis időt, hiszen a Római-part hangulata igazán különleges ősszel is.
Előreláthatólag 10 óra körül indulunk evezni Szentendréről, és 17 óra körül érkezünk a Római-partra.
A túra részvételi díja:
A részvételi díjat a 2022 tavaszán bekövetkezett helyzet miatt euróban tesszük közzé.
Az összegeket a 2022. április-május során jellemző 375 Ft/euró árfolyam alapján jelezzük.
A részvételi díj továbbra is forintban fizetendő, az átutalás napján érvényes árfolyamnak megfelelően.
Természetesen lefelé, a jelentkezők számára kedvezőbb irányban kerekítve 500 Ft-ra.
Felnőttek számára: 24 euró/fő,
Gyermekek számára: 16 euró/fő.
Az ár tartalmazza a túrafelszerelések bérleti díját és a szállítás költségeit, a túravezetés díját, valamint a szervezési költségeket.
További információ és jelentkezés:
További információ: utazzgeografussal@gmail.com
![Tündéri helyek](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_2bc99ad98e3d4752b47aac7e1345d3b5~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_2bc99ad98e3d4752b47aac7e1345d3b5~mv2.jpg)
![Egy fa](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_9920d9ad11a94fbea181a1846766ea20~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_9920d9ad11a94fbea181a1846766ea20~mv2.jpg)
![Géva](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_ff9ee71fabf24cb5923d53a7774a554e~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_ff9ee71fabf24cb5923d53a7774a554e~mv2.jpg)
![Retró](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_d0ceb3a27a7b4ff08f4155d1882469c3~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_83,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_d0ceb3a27a7b4ff08f4155d1882469c3~mv2.jpg)
![Lupa-sziget vízitúra](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_c8faf49ef4b64a878f7c66b9f77a8690~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_c8faf49ef4b64a878f7c66b9f77a8690~mv2.jpg)
![Lupa-sziget](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_bfaca5a9f0504e03a6904f6db3c6607c~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_bfaca5a9f0504e03a6904f6db3c6607c~mv2.jpg)
![Lupa főutca](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_6dec122bceff40c19c05782c371a2f32~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_6dec122bceff40c19c05782c371a2f32~mv2.jpg)
![Lupa - Tündér-sziget](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_1ad0d56b31fb4d588cb4344859e33fb8~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_1ad0d56b31fb4d588cb4344859e33fb8~mv2.jpg)
![Őszi Lupa](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_b3ff234d96b94810a219c81a2ea8f2dc~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_221,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_b3ff234d96b94810a219c81a2ea8f2dc~mv2.jpg)
![Lupa játszótér](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_6c71aa37ce4b4c98a39c0d5b899642da~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_6c71aa37ce4b4c98a39c0d5b899642da~mv2.jpg)
![Lupa-sziget](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_72812d852a6a451eb2fb5c40e5c0af05~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_72812d852a6a451eb2fb5c40e5c0af05~mv2.jpg)
![Lupa bauhaus](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_179e8749eb8849818f9df7630779fdde~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_179e8749eb8849818f9df7630779fdde~mv2.jpg)
![Lupa ebéd](https://static.wixstatic.com/media/1eace4_f862b2662ed34ea79841cd4b80d1e5e4~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/1eace4_f862b2662ed34ea79841cd4b80d1e5e4~mv2.jpg)

Hozd mozgásba a képeket!