4. A szakirodalom áttekintése

Frissítve: 2021. dec. 6.

Donka Attila (geográfus):

A hazai vízitúrázás földrajzi aspektusainak vizsgálata

című doktori értekezése fejezete


Vissza a tartalomjegyzékhez


Az aktív turizmus kifejezést a hazai turizmusban több eltérő értelmezésben alkalmazták, illetve alkalmazzák. A korábbi évtizedekben volt elterjedt a pénzügyi értelmezés, miszerint a passzív turizmussal ellentétben az aktív turizmus a bevételek túlsúlyára utal a turisztikai kiadásokkal szemben (Donka A.–Sztrunga E. 2008, Kardos Z.-né /szerk./ 2011). Egyes helyeken (például a középfokú turizmus oktatási anyagokban) még ma is találkozhatunk ezzel a megközelítéssel. Ehhez hasonló egy másik értelmezés, amely egyszerűen a beutazó turizmust nevezi aktívnak, míg a kiutazó turizmusra alkalmazza a passzív turizmus kifejezést (Fekete M. 2006). A termék-szemléletű értelmezéshez közelebb álló megközelítés egy-egy (általában sport-) eseményen a nézőket tekinti a passzív, míg a résztvevőket az aktív turizmus részeseinek. Maga a fogalom a nemzetközi szakirodalomban ugyan nem számít elterjedtnek (Knop, P. 1990, Michalkó G. et al. 2011), sokkal inkább az aktív sportturizmus kifejezést alkalmazzák.

Csapó J. (2010) az aktív turizmus motivációit piramis-szerűen határozta meg, ahol alapvető a mozgás, ami fölött a természeti környezet és az ember alkotta vonzerők helyezkednek el, és ezen alapul az aktivitás, a sporttevékenység, és maga az aktív turizmus, majd legmagasabb szinten a kaland és az élmény áll (Michalkó G. et al. 2011). Az élmény megélése napjainkban az egyik legfontosabb turisztikai hajtóerő (Michalkó G.Rátz T. 2005). Turisztikailag annál vonzóbb egy termék, minél egyedibb az élmény (Pompl, W. 2001).

Michalkó G. (2002a) szerint az aktív turizmus során a turista a hétköznapitól eltérő, intenzívebb mozgást végez, miközben valamilyen fajta árut, vagy szolgáltatást is vásárol. A szerző ugyan­itt határozta meg az aktív turisztikai tevékenységekhez kapcsolódó turisztikai termékeket, illetve egy másik művében részletesen foglalkozott az aktív turizmusnak mint turisztikai termékcsoportnak a részletes vizsgálatával is (Michalkó G. 2005b). A Magyar Turizmus Rt. (2003) kevésbé mélyen, azonban a hozzá tartozó termékek meghatározásával együtt definiálta az aktív turizmust. Szerintük ez olyan turizmusforma, amely esetében a turista utazásának motivációja valamilyen fizikai aktivitást igénylő szabadidős vagy sporttevékenység gyakorlása, és a fogalomkörébe tartozik többek között a természetjárás, a kerékpáros turizmus, a víziturizmus, a lovas turizmus, továbbá a kaland- és extrém turizmus, valamint a golf-, a horgász-, a vadász- és a kempingturizmus is.

Az egyes aktív turisztikai tevékenységek (mint létrejött, vagy csak reménybeli turisztikai termékek) tudományos vizsgálatok tárgyaként történő megjelenése és a tevékenységeknek a turizmusban betöltött szerepe között (akár a vendégszámok, akár a jövedelemtermelő képesség tekintetében) szoros összefüggés áll fenn. Így a természetjárás (annak bármely formája) viszonylag ritkán jelenik meg kutatásokban (Bősze J.–Lakati R. 2007, Hollmann, W. 2008, Sütő L. 2012, Csemez A.–Magyar V. 2013), miközben például a lovas- és a vadászturizmussal (Németh A. 2004, Rácz Sz. 2008, Ormos B.–Obádovics Cs. 2013), de akár a kerékpáros turizmussal is (Bánhidi M. 2002, Teperics K.–Bujdosó Z. 2002, Bánhidi M. 2003a, Sulyok J.–Magyar Zs. 2014, Bánhidi M. 2007c, Somogyi B. 2010, Marton G.–Jónás-Berki M. 2013) jóval gyakrabban foglalkoznak. A kalandturizmus turisztikai kutatásokban történő megjelenésével foglalkozott Gross, S.–Sand, M. (2019).

Egy aktív turisztikai termékkel foglalkozó tanulmány (Kiss R.–Rátz T. 2006) szerint a sport és a turizmus kapcsolatát négy dimenzió mentén érdemes vizsgálni: maguknak a tevékenységeknek a behatárolásával, valamint a sporttevékenységi célok, a fogyasztók részvétele és a vonzerők alapján. Marton G. (2015) szerint az egyes termékcsoportokon belüli átfedések miatt mind a hazai, mind pedig a nemzetközi terminológiában problematikus az aktív- és a sportturizmusba egyaránt sorolható termékek kérdése. Gonda T.–Csapó J. (2019) az aktív turizmusban tapasztalható fogyasztói szokásokat, míg Zsarnóczky M. és Zsarnóczky–Dulházi F. (2019) a fogyatékossággal élők aktív turizmusban történő részvételét vizsgálta

A fizikai aktivitás egyfajta szabályok vagy kialakult szokások alapján végzett formája a sportolás. Akár hétköznapi rekreációról, akár a lakóhelytől távolabb, turistaként végzett tevékenységről van szó, magának a sportolásnak azonosak a jellemzői. A sporttevékenységen alapuló aktív turisztikai termékek azonban ennél jóval alaposabb kutatást igényelnek, hiszen nem csak a sportoló személy az egyedüli szereplő (mint a mindennapi önként végzett sportolás során), hanem itt már egy komplex szolgáltatás-halmaz iránt támasztott kereslet kielégítésére létrejött iparágat is kell vizsgálni. És az sem közömbös, hogy ezeket a vizsgálatokat a sporttudomány vagy a turizmus (és ezen belül a földrajztudomány vagy a közgazdaságtan) oldaláról közelítjük meg. Michalkó G. (2002a) szerint a lakosság igényeit kiszolgáló zónák az aktív turizmust szolgáló fejlesztéseknek is célterületei lehetnek.

A sporttevékenységek leginkább a résztvevők célja szerint csoportosíthatók. Így – számos eltérő jellemzője miatt – külön kell kezelni a versenysportot és a szabadidősportot (korábban használ néven tömegsportot). Mindkettőnek lehetnek turisztikai vonatkozásai, de megfigyelhető, hogy kezdetben elsősorban nem turisztikai szakemberek vagy geográfusok közöltek tanulmányokat ezen a területen, hanem sporttudományi kutatók. Ennek eredményeként a kutatások csak marginálisan foglalkoztak a turizmus és a geográfia problémáival, bár a rekreációs cél vizsgálata folyamatosan jelen volt a kutatásokban (Veal, A. J. 1992, Bokor J. 2005). A sportturizmus kutatása Magyarországon az 1990-es évek végétől élénkült meg (Bánhidi M. 2007b). A kutatók a sport és az aktív turizmus összefüggéseinek feltárásával (Michalkó G.–Vízi I. 2002), a sport utazási szokásokban betöltött szerepével (Aubert A.–Szabó G. 2000), illetve a sportföldrajz tudományos megalapozásával foglalkoztak (Bokor J. 2001, Bánhidi M. 2003b). A versenysport megyénkénti területi versenyképességét vizsgálta numerikus módszerekkel Ács P. (2007), aki a sport eredményessége mellett gazdasági, társadalmi és infrastrukturális mutatókat is alkalmazott. Hasonlóképpen a társadalmi összetevőket vizsgálta Dóczi T. (2008).

A sportturizmus definiálására tett egyik legkorábbi kísérlet (Hudson, S. /ed./ 2003) tág határokkal határozta meg a fogalmat, egyidejűleg megállapította, hogy főleg az amerikai megközelítésekben (Mullin, B. J.–Hardy, S.–Sutton, W. A. 2007) maga a sport csak szűken értelmezve, versenyszerűen, meghatározott térben, időben, és szabályok szerint végzett tevékenység. Egyes kutatók a sportturizmus kifejezést még ennél is szűkebben értelmezik, és a versenysporton belül is annak passzív turisztikai formáját, a sportesemények látogatását értik, így a látogatók motivációit vizsgálják (Perić, M. 2010). Más, főleg az európai meghatározások ennél jóval átfogóbb értelmezést tartalmaznak, beleértve a nem versenyszerű tevékenységeket is, így a rekreációs, egészségmegőrzési célokat is. Itthon a sporttudomány interdiszciplináris kapcsolataival Szabó S. A. (2012) foglalkozott. Farkas J. (1998) a sportföldrajz történetiségének áttekintésére, valamint a fogalmi meghatározásra tett kísérlet során elsősorban a versenysportot tekintette a sport alapjának. Marton G. (2015) a sportturizmus definiálására tett kísérletet áttekintésével arra a megállapításra jutott, hogy az egyes meghatározások egymásra épülve kerültek megfogalmazásra, így a legteljesebb definícióban (World Tourism Organization–International Olympic Committee 2001) nem csak az egészség- és a sporttudományi, hanem a gazdasági vonatkozások is megjelennek.

A nemzetközi szakirodalomban Gibson, H. J. (1998a), Hinch, T. D.–Higham, J. E. S. (2001), Dreyer, A. (2002) és Prohl, R.Röthig, P. (/eds./ 2003) foglalkozott a sportturizmus kialakulásával. Delpy, L. (1998), ismertetve a sportturizmus előnyeit és növekedésének okait, megállapította, hogy amikor a két terület, a sport és a turizmus szakemberei elkezdték felismerni a sportban rejlő lehetőségeket, megkezdődött a piaci rés kihasználása. Amikor Új-Zélandon felismerték az ország adottságaiban rejlő potenciált, és jelentősen kibővítették az aktív sportolási lehetőségeket, a vendégek száma viszonylag rövid idő alatt megduplázódott (Higham, J. E. S. et al. 2001). Hudson, S. (/ed./ 2003) átfogó művében megállapítja, hogy a világ turizmusában az egyik leggyorsabban fejlődő terület a sportturizmus, és a szakemberek is csak az „elmúlt években” kezdték felismerni a benne rejlő lehetőségeket. A sport célú rekreáció közgazdaságtani megközelítésében alapműnek tekinthető Tribe, J. (2020) munkája. Magyarországon Müller A. (et al. 2014) vizsgálta a sportturizmus trendjeit.

Míg Bánhidi M. és mások munkái elsősorban a sporttevékenységek természetföldrajzi környezetét vizsgálják (Herlicska K. 2000, Rivera Mateos, M. 2018), Standeven, J.De Knop, P. (1999) bővebben, a sportturizmus egészét a gazdasági és szociokulturális környezettel együtt vizsgálja. Yiannakis, O. (2012) az aktív sportturizmus szempontjából tanulmányozza azt, hogy a pénzügyi és gazdasági válságok hátrányos hatásait hogyan csökkentheti a termék vonzóbbá tétele, megújítása. Savella O. (2014) a szabadidősport szokásokat vizsgálta, a turizmussal összefüggésben. A sportturizmus modelljével, valamint hatásaival foglalkozik Laczkó T.–Bánhidi M. (/szerk./ 2015) munkája. A részben oktatási célú mű külön foglalkozik a sportturizmus termékeivel, azonban a vízisportok teljes egészében hiányoznak belőle.

A sport egyik alapvető célja a hétköznapi emberek számára, hogy elterelje a figyelmet a hétköznapi élet nehézségeiről (Edwards, H. 1973). A rekreáció egyszerűsítve a testi-szellemi felfrissülést jelenti, azonban ezt érdemes összhangba hozni a táji, természeti és gazdasági adottságokkal (Aubert A. et al. 2007), tehát a földrajztudomány által kutatott tényezőkkel. Kovács T. A. (2007b) az általa alkotott rekreáció kultúrájának sémájában szintén szerepelteti a környezetet (az egészség, az idő, a szórakozás és az életmód mellett), bár a hivatkozott tanulmány csak a többi tényezővel foglalkozik. Michalkó G. (2005) szerint a szakirodalomban gyakran keveredik a turizmus és a rekreáció fogalma, miközben míg a rekreáció célja az átmeneti aktív kikapcsolódás, a turizmusban a maradandó élményt keressük. Kovács T. A. (2007a) szerint a rekreáció feladata, hogy választ adjon az életminőséget rontó civilizációs kihívásokra. A sport, a rekreáció és a turizmus fogalomköreinek összefüggéseit vizsgálja Győri F. (2014). Az evezés által nyújtott élmény jelentőségét elsőként Széchenyi I. (2002) fogalmazta meg naplójában. Az animáció szerepét igyekezett bemutatni Magyar M. (2016).

Míg Nagy J. (1994) csak a sport és a marketing összefüggéseit vizsgálta, ez a mű a kezdeti lépésnek tekinthető a sport gazdasági szerepe és lehetőségei vizsgálatának sorában. András K. (2006) a szabadidősport gazdálkodástanának értékelése során három szempontból, az egészségturizmus, a rendezvények és az üdülés során igénybevett szabadidős tevékenységek alapján vizsgálta a sporttevékenységek turisztikai kapcsolatait. A turizmus, illetve a turizmusföldrajz elismertsége, elismerése szempontjából különösen értékesek azok a tanulmányok, amelyek más tudományok képviselői számára, az ő megközelítésükből kiindulva mutatják be a turisztikai, illetve a geográfiai összefüggéseket. Bánhidi M. egyrészt a két tudomány kapcsolatát igyekezett vizsgálni, melynek során kísérletet tett a sportturizmus modellezésére is (Bánhidi M. 2007a). Bár a hivatkozott tanulmányában alapvetően a sportrendezvényekkel, és ebből következően a versenysporttal foglalkozik, más tanulmányai a szabadidősportot, illetve annak geográfiai és turisztikai kontextusait is érintik, így például a sportföldrajz alapjait (Bánhidi M.–Farkas J. 1998, Bánhidi M. 2011b), a természeti (és kisebb részben a társadalmi) környezet szerepét (Bánhidi M. 1999, 2011a), vagy a magyar és a szomszédos országok adottságait (Bánhidi M. 2011c, Bánhidi M.–Leber, R. 2011). A földrajztudománnyal való kapcsolatokkal, különös tekintettel a természetföldrajzi tényezőkkel foglalkozó művében széleskörű vizsgálatok eredményeit mutatja be (Bánhidi M. 2011b), azonban turizmust érintő kérdésekkel nem foglalkozik, elsősorban az élsportot, tehát a rendezvényeket vizsgálja, ezt tekinti a sportturizmus alapjának. A víz mint természeti adottság tárgyalása során megjelenik ugyan a tömegsport is, azonban itt csupán a vadvizeket és az azokon végezhető extrém sportokat vizsgálja. Míg ezek a művek – a szerző sporttudományi érintettsége miatt – elsősorban a versenysportra fókuszálnak, Marton G. (2015) már jóval kiegyensúlyozottabban, a szabadidősportnak is megfelelő szerepet szánva dolgozta fel a területet. A kutatásokkal párhuzamosan készült egy, a korábbiaknál mélyebb geográfiai alapismereteket nyújtó tankönyv (Donka A. 2010a), melyhez térképes munkafüzet egészít ki (Donka A. 2010b).

Az utóbbi tanulmányoknak a szabadidősport turizmuson belül is elsődlegesen a síturizmus a tárgyuk, így nem foglalkoznak számos más, hazánkra jóval jellemzőbb szabadidős sporttevékenységgel, többek között a víziturizmus egyes fajtáival sem. Kifejezetten a sport turisztikai oldalát vizsgálta Lasztovicza D. (2012), aki szerint a sportturizmus a rendszerváltozás előtt főként a sportolók versenyekre való kiutazását jelentette, azonban figyelmen kívül hagyta a már ebben az időszakban is jelenlévő, belföldi, sporttevékenység végzésére irányuló utazásokat. Michalkó G. (2002a) szintén nem sorolja az aktív turizmus termékei körébe a sportturizmust, mivel az alatt kizárólag a versenysportot érti. Kovács T. A. (2007a) a rekreáció irányzatainak meghatározása során nem választotta szét a versenysportot és a szabadidősportot. Egyes kutatók szociológiai megközelítéseket alkalmaznak munkájukban (Clifford, C.Freezell, R. M. 2010, Pólusné Thiry É. 2013, Kozma G.–Michalkó G. 2014).

A sportturizmust gyakran együtt vizsgálják a kalandturizmussal (Hudson, S. /ed./ 2003). Ez elsőre egyszerűsítésnek tűnik, hiszen a sportturizmusnak számos olyan fajtája van, amit túlzás lenne kalandnak nevezni (például a futás, a teniszezés vagy a sportrendezvények látogatása), azonban, ha a passzív üdülésnek tekinthető klasszikus tömegturizmusból indulunk ki, akkor – egy kis túlzással – valamennyi, az ettől eltérő, bármilyen aktivitásra értelmezve elfogadhatjuk a kaland kifejezést. A hazai szakirodalomban a kalandturizmusra a sportturizmus részeként, annak egy új formájaként tekintenek (Bélaváry Zs.–Herlicska K. 2006).

Több kutató megkérdezésen alapuló felmérést végzett, mellyel igyekeztek meghatározni a sportturizmusban részt vevők (illetve többnyire csak azok egyes csoportjainak) szokásait (Gibson H. J. 1998b, Tomik, R. 2003, Bánhidi M. et al. 2007, Yusof, A. et al. 2008, Neulinger Á. 2009, Ustun, U. D. et al. 2013). Szűkebb szegmenst, de szintén megkérdezéssel végzett helyzetértékelést Sulyok J. (2013), aki – az általa hivatkozott kutatásokkal egyetemben – a vízparti turizmus alatt kizárólag a tópartok és tengerpartok turizmusát érti.

Kezdetben főleg az Egyesült Államok sportturizmusára vonatkozóan készültek tanulmányok (Hudson S. /ed./ 2003). Európában egyes országokat vagy országcsoportokat vizsgáltak, így Ausztriát és Magyarországot (Bánhidi M.–Leder, R. 2011), Németországot (Brämer, R. 2002), Szlovákiát (Dobay B. 2007) vagy Ciprust (Yiannakis, O. 2007). Látható, hogy az átfogó művek többnyire általános módon foglalkoztak a sportturizmussal, nem vizsgálták annak egyes fajtáit, pedig azok között igen jelentős eltérések vannak.

Ahhoz, hogy megértsük a természetben zajló aktív turizmus folyamatait, érdemes áttekinteni, hogyan alakultak a természet és a turizmus kapcsolatrendszerét vizsgáló kutatások. A természetjárás és azon belül a vízitúrázás a leginkább a természethez kötődő turisztikai termékek, melyeknek a jellemzője az, hogy a természet nem csak azok terepét jelenti, hanem egyben a legfontosabb vonzerőként is jelenik meg (Donka A. 2012c). A történelemben a sporttevékenységek kialakulása mindig szorosan kötődött a természeti erők legyőzésének folyamatához (Bánhidi M. 1999). A természeti környezet adottságai határozzák meg a lehetséges sporttevékenységeket, miközben a sporttevékenységek is hatással vannak a környezetre.

Látható, hogy a sportföldrajzra, illetve a sportturizmusra vonatkozó kutatások többnyire a versenysportot helyezik előtérbe. Véleményünk szerint azonban akár a sport történetiségét, akár társadalmi hasznosságát tekintjük, a szabadidősportot kell előtérbe helyeznünk (akár a hétköznapi rekreációról, akár turizmusról beszélünk). Az egészséges társadalomnak és a hivatásos sportnak is az alapja a rendszeresen sportolók tömegessége, tehát a szabadidősport (Szabó Á. 2014). A versenysport a tömegsportból nőtte ki magát, így azt rendezvényturizmusnak (is) tekinthetjük, annak minden jellemzőjével együtt, hiszen nem a sporttevékenység mint kínálati elem és az ezzel kapcsolatos igények kielégítése áll a középpontjában (bár a versenyzők révén ez is jelen van), hanem a rendezvény lebonyolítása és megtekintése.

A turizmus tájhasználatára vonatkozó legkorábbi hazai kutatások az Országos Idegenforgalmi Hivatal III. Idegenforgalmi Kollokviumához kötődnek. A turisztikai problémák földrajzi megközelítésével, a korábbi tudományos eredmények alapján határozta meg a geográfia turisztikai feladatát Abella M. (1966). Szintén ehhez a tanácskozáshoz kapcsolódik Pécsi M. (1966) munkája, amelyben a turizmus térbeli tényezőinek feltárására és értelmezésére tett kísérletet, illetve egy későbbi tanulmánya (Pécsi M. 1984), amely általánosabban foglalkozik a földrajzi környezettel, a gazdaság egészével való kapcsolatait vizsgálva. Michalkó G. (2005) szerint a múlt század elejére kibontakozott természetjáró mozgalom révén a természeti környezet már nem csak a terepe lett a turizmusnak (Somogyi S. 1966), hanem annak céljaként is szolgált.

Míg Nyugat-Európában már az 1960-as években történtek kísérletek (Kiemstedt, H. 1967), hazánkban a nyolcvanas években indultak meg az egyes mintaterületek rekreációs potenciálját értékelő kutatások. Berényi I. (1986), Galambos J. (1986, 1988), Molnár K.Tózsa I. (1983), Kert­ész Á. (1988), Mezősi G. (1985) a táj bizonyos rekreációs formákra (például üdülés, túrázás, síelés) való alkalmasságát vizsgálták. Kutatási módszerükben közös, hogy numerikus értékelési eljárásokat dolgoztak ki egyes természetföldrajzi tényezők (domborzat, éghajlat, növényzet, talaj, területhasználat) rekreációs szempontú minősítésére.

Míg általában a rekreációs szempontú tájértékeléssel később is több szerző foglalkozott (Rétvári L. 1990, Tózsa I. 1992, Szilassi P. 2003, Drexler Sz. et al. 2003), a komplex idegenforgalmi potenciál (Somogyi S. 1968) feltárására a vízitúrázás vonatkozásában még nem került sor. A tanulmányok eltérő megközelítései mellett a fejlesztési dokumentumokban is más-más módon közelítik a kérdést. A Rába-mente fejlesztési koncepciója (Bokányiné Boda Gy. 2003) például projekt-szinten kezeli az elképzeléseket, míg a Tisza-tavi stratégiában (Aquaprofit Zrt. 2006) a programozási szintet alkalmazták.

Több szerző megállapítja, hogy a turizmus folyamataival párhuzamosan a táj is folyamatosan formálódik (Marosi S. 1985, Kerényi A. 2004), részben a természeti, részben pedig az emberi tevékenység (köztük a turizmus) hatására (Bánhidi M. 1999). Míg Somogyi S. (1987) egyenként vizsgálta a turizmus egyes fajtáinak a természeti környezettel kapcsolatos elvárásait, a rekreációs célú tájértékelésben (Kertész Á. 1988, Galambos J. 1988) az egyes tényezők értékének összehasonlíthatósága érdekében gyakorlattá vált belső arányok, súlyozások alkalmazása (Szabó G. 2006). Az elsők között tett kísérletet a turizmus természeti adottságainak kvantitatív értékelésére Gyuricza L. (1998). A tájértékkel és annak esztétikájával, illetve a hamis képzetek veszélyével foglalkozik Ely, C. (2003), egy oroszországi példán keresztül. Karancsi Z. az esztétika és a művészetek oldaláról vizsgálja a tájat (Karancsi Z.–Hann F. 2006, Karancsi Z. 2009, Karancsi Z. 2014). A táj vízparti turizmusban betöltött szerepét vendégmegkérdezéssel vizsgálta Sulyok J. (2013).

A turizmus mint a szolgáltatási szektor része, nagymértékben a táj kínálta vonzerőkre épül. A táj használata itt elsődlegesen a bemutatást jelenti, ahol a táj elsődleges értéke a természeteshez közeli állapot (Donka A.–Gyuricza L.1999). Ennél fogva a negatív irányú változások a turizmust alapjaiban foghatják vissza. A vonzerő értéke csökken, a turisták már nem érdeklődnek olyan mértékben az adott terület iránt. A tömegturizmusban részt vevő turisták jelentősen megterhelik a környezetet, amely így alkalmatlanná válik arra, hogy megfelelő vonzerő maradjon. Ennek hatására idővel drasztikusan visszaeshet a turizmus és az abból származó jövedelem (Hajnal K. 2006). A sportturizmus környezeti problémáit, különösen az éghajlatváltozás és a téli sportok kapcsolatát vizsgálja Dávid L.–Baros Z.–Szilágyi Zs. (2006) tanulmánya. A tömegturizmus negatív hatásainak felismerésével kerültek előtérbe a rurális és a közel érintetlen természeti területek mint a fenntartható turizmus lehetséges célterületei (Martinez J. L. 2001). A természeti környezetben zajló turizmus egyrészt a turisták motivációja és viselkedése alapján tér el a hagyományos turizmustól, másrészt az erőforrások egyedisége tekintetében. A hagyományos turizmussal szemben létrejött alternatív turizmus az üdülésnek más módjait helyezi előtérbe, melynek során összekapcsolódik a falusi térségek látogatása, a helyi kultúra megismerése, és a helyi természeti örökségek látogatása, egyúttal a helyi gazdaság gyarapítása, a helyben maradó bevételek révén. Az ökoturizmus, illetve a rekreáció újabb formáinak térhódítása során a rurális és a természetvédelmi funkciójú területek felértékelődnek (Szilassi P. 2003).

Számos kutatás foglalkozott már a kilencvenes évektől a fenntartható fejlődés és a turizmus kapcsolatával, a rekreációs célú tájértékeléssel foglalkozó újabb kutatások középpontjába is a fenntartható turizmus fogalomrendszerének kialakítása került (Szilassi P. 2003). Ezeket a kutatásokat többnyire a tömegturizmusnak az egyre szélesebb körben felismert hátrányos következményei váltották ki (McIntyre, G. 1993, WTTC–WTO–Earth Council 1995, Hunter, C.–Green, H. 1995, Wall, G. 1997, Inskeep, E. 2000, Istók Cs. 2003). Részben a fenntartható turizmus iránti igény következtében kezdődött meg az olyan turisztikai formák iránti kutatás is, amelyek önmagukban is garantálják a célterületek (illetve minden érintett terület) természeti és társadalmi értékeinek megőrzését. Ehhez igyekezett támpontot nyújtani a világ turisztikai desztinációi szereplői számára egy ENSZ kutatás (UNWTO 2004), amely Az 1990-es évektől használt fogalmakat (alternatív turizmus /Balogh Á. 1995/, fenntartható turizmus /United Nations <eds.> 1992/, zöld turizmus /Balogh Á. 1995/) használhatjuk egymás megfelelőiként, a szelíd turizmussal azonos értelemben, de élve a köztük lévő árnyalatnyi különbséggel. Ebbe tartozik a természetjárás, az ökoturizmus, a falusi turizmus és a lovasturizmus is (Fülep T. 2003).

A fenntarthatóságot előtérbe helyező szelíd turizmussal kapcsolatos kutatásokban megfigyelhető, hogy azok szemléletmódja attól függ, a kutatók honnan tekintenek a természetközeli turizmusra. Úgy tűnik, jelentős különbségek tapasztalhatók aszerint, hogy egy kutató mely irányból tekint a turizmus interdiszciplináris tudományára (Aubert A. 2006). Ebből az látható, hogy a szelíd turizmus valódi értékei, az ökoturizmus természetrajza kevésbé mély megközelítésben válik a vizsgálatok tárgyává, ha az azt vizsgáló kutató a gazdasági folyamatok, a közgazdaságtan, a területfejlesztés irányából tekint rá (Jandala Cs.–Gubán P. 1994, Lengyel M. 1997, Tasnádi J. 1998, Aubert A. 1999, Magyar Turizmus Zrt. 2014). Az ökológiai célok iránt elkötelezettség ennél jóval eredményesebb, ha a természetvédelmet, az ökológiát, a fenntartható fejlődést tekintik kiindulópontnak (Kerényi A. 1995, Hajnal K. 1996, 2000, 2007, Fülep T. 2003). Mindkét oldal tisztában van az egyes turisztikai termékek jellemzőivel és a turizmusban végbemenő folyamatokkal, azonban úgy tűnik, a kevésbé piac-, inkább fenntarthatóság-orientált szemlélet sikeresebben képes megvalósítani a természetközeli turizmusnak a gyakorlatban is hasznosítható vizsgálatát.

Az ökoturizmus fogalmának fejlődését Fülep T. (2003) a következőképpen határozta meg: a kis létszámú természetjárás (korabeli nevén turistaság) kialakulását követően tömegessé kezdett válni, amellyel elözönlötték a természeti környezetet. Ezt egy szociálisan érzékeny turisztikai célú tevékenység (illetve ennek megfogalmazása, hangsúlyozása) váltotta fel, ahol a tapasztalás és élmény keresése, és egyúttal a teljesítmény volt a fő cél. Ennek kifinomultabb formája lett a szelíd turizmus, az értékek keresésével és a szociális érzékenységgel, majd az alternatív turizmus, amely ki akart törni a hagyományos turizmus keretei közül. Az ökoturizmus már egy speciális alternatív turisztikai formaként jött létre, az előző trendek egyfajta integrációjaként. A fogalomfejlődés véleményem szerint azonban nem jelent kizárólagosságot, hiszen valamennyi kifejezés mögött igen bonyolult összefüggések állnak, és bármely oldalról közelítjük meg azokat, igen jelentős átfedés is tapasztalható a tartalmuk között. Ezért az okfejtést egy építkezésnek tekinthetjük, melynek során a turizmusban újonnan létrejövő, (a korábbiakhoz képest) speciális tevékenységek jellemzői egymásra rakódtak, és töltötték meg tartalommal fokozatosan a ma elfogadott (bár széleskörűen definiált) ökoturizmust. Hiszen, ha a szelíd turizmusnak az egyik definíciójára gondolunk (Schmollgruber, C.Kammerzelt, K. 1994), miszerint olyan környezetkímélő és társadalmilag felelős tevékenység, amely a természet, az emberi kultúra és a technika összefüggései között tájékozódik, akkor láthatjuk, hogy ez tartalmában sok átfedést mutat a fogalomfejlődés során később használatba vett kifejezésekkel. A Magyar Turizmus Zrt. marketingszervezetként úgy tekintett az ökoturizmusra, hogy abban a turista fő motivációja a természet megfigyelése és megbecsülése, miközben hozzájárul a természetes környezet és a kulturális örökség megőrzéséhez (Magyar Turizmus Zrt. 2014).

Az utóbbi két évtizedben sorra születtek tanulmányok, amelyek az ökoturizmust általánosan (Sulyok J. 2001, Michalkó G. 2003), vagy akár kritikusan (Balogh Á. 1995, Iványi A.–Sallai R. B. 2006) vizsgálták. Ezekre az évekre jellemző, hogy bár már viszonylag nagyobb múltra tekinthet vissza az ökoturizmus beépülése a tudományos gondolkodásba, és a gyakorlati megvalósításba is, még az utóbbi években is születnek ennek a turisztikai formának az alapvető jellemzőit bemutató munkák, mind idehaza (Zubreczki D. 2005, Happ É. 2006, Dávid L. /szerk./ 2009), mind külföldön (Cater, E.–Lowman, G. /eds./ 1994, Faulkner, B.–Moscardo, G.–Laws, E. 2001, Liu, Z. 2003), hiszen a kutatók még mindig szükségesnek érzik, hogy rávilágítsanak arra a bonyolult összefüggésrendszerre, amely a turizmus mint egy nyilvánvalóan gazdaság-orientált tevékenység, és az ökológia között megnyilvánul. A gyakorlati oldalról ez a területfejlesztés során jut különösen szerephez (Gubán P. 1999, Gyuricza L. 2009a), hiszen a korábban gazdaságilag kevésbé fejlett térségek sok esetben a turizmustól, azon belül is az ökoturizmustól várják sorsuk jobbra fordulását. Egyúttal sorra születnek az egyébként különleges figyelmet és védelmet élvező (és ezért a turizmus számára is értékes) területekre fókuszáló vizsgálatok (Gyuricza L. 2001, Pádárné Török É. 2009). A német kutatók az 1980-as évektől kezdve mind a turizmus, mind pedig a sport oldaláról igen gyakran vetik fel a vízisportok és a környezetvédelem közötti problémákat (Brandes, H-G. 1986, Deutscher Kanu-Verband e. V. 1986, Befort, H. 2000, Clausing, U. 2001, Schnell-bächer-Bühler, A. 2001, Renner, R. 2002, Zimmermann, U. 2002, Bingel, A. 2003, Biedenkapp, A.–Stührmann, E. 2004).

A turizmus környezeti tényezői között előkelő helyen szerepelnek a természeti adottságok. A közgazdasági kutatások azonban hajlamosak a társadalmi, gazdasági, technikai és politikai környezet mögé sorolni (Lengyel M. 2004), figyelmen kívül hagyva, hogy a természet a kerete és meghatározója minden társadalmi–gazdasági jelenségnek. A természeti környezet nem csak a terepét jelenti a turizmus számos fajtájának, hanem egyúttal vonzerő­ként is jelen van. A természeti értékek turizmusban történő megjelenését tanulmányozta Gyuricza L. (2014). Korábban hasonló vizsgálatokat végzett Benkhard B. (2005) az ökoturiz­mus szempontjából, valamint Donka A.–Gyuricza L. (2005), akik szűkebben, a geomorfológiai értékek szerepével foglalkoztak. A természeti értékekre alapozott turizmus regionális fejlesztései jelennek meg Ambrus T.–Gyuricza L. (2005) tanulmányában. Egyes kutatások melléktermékeként ismeretterjesztő kiadványok is megjelentek (Kiss G.–Benkhard B. 2006). A természeti értékekre alapozott turizmussal kapcsolatos ismereteket igyekezett összegyűjteni, kisvállalkozók számára Fausnaugh, C. (et al. 2004), a kézikönyv azonban számos fogalmi pontatlanságot tartalmaz, és csekély támpontot nyújt a fejlesztésekhez.

A vízhálózat a domborzat mellett a természeti környezet másik, a turizmust alapvetően meghatározó tényezője. A vonzó hatás a vízhálózat szerkezetében, a fizikai és kémiai tulajdonságokban és a vízfelület méreteiben nyilvánul meg (Dombay I. 2007). A vízföldrajzot érintő kutatások számos ponton kapcsolódnak a víziturizmushoz, ezért a turisztikai vizsgálatok során érdemes figyelembe venni a vízjárással, vízhőmérséklettel és vízminőséggel kapcsolatos kutatásokat (Papp Sz. 1964, Geresdi I.–Czigány Sz. 2001, Konecsny K. 2006), a morfológiai megközelítéseket (Somogyi S. 1983, Schweitzer F.–Nagy I.–Alföldi L. 2002, Schweitzer F. 2004, Balogh J.–Nagy I.–Schweitzer F. 2005, Lóczy D.–Kiss T. 2009, Komjáthy L. 2011), az energiahasznosítás (Frisnyák S. 2011), így a folyószabályozás és árvízvédelem kérdéseit is (Erdélyi M. 1990, Hajdú Z. 1999, Barabás B.–Kovács S.–Reimann J. 2004, Balogh E. 2005, Sümegi M. 2007, Babák K. 2010, Kiss T.–Sipos Gy.–Fiala K. 2011, Szlávik L. 2014), melyek közül egyes területeken közvetlenül a turizmushoz kötődő tanulmányok is születtek (Michalkó G. 2002b, Varga I.–Csoma R.–Berecz E. 2007). Emellett több tanulmány készült a folyókhoz kapcsolódó gazdálkodásról, így az ártéri gazdálkodásról (Gábris Gy.–Somhegyi A. 2003, Molnár S. 2011), vagy annak speciális formájáról, a foki gazdálkodásról (Andrásfalvy B. 2002, Lóczy D.–Nagy A. 2006), illetve a folyók mint potenciális közlekedési folyosók partvidéki területeinek közlekedési infrastruktúrájáról (Tiner T. 2005, Jászberényi M. 2019). Társadalomföldrajzi oldalról vizsgálta a felszíni vizek szerepét Kovács S. Zs. (et al. 2012), míg Gössling S. munkatársaival a különböző turisztikai tevékenységek vízhasználatát igyekezett megbecsülni (Gössling, S. et al. 2012). Ezek a kutatások számos hasznos információval szolgálnak a vizekhez kapcsolódó turizmus számára. Különleges elismerést jelent a vízitúrázók számára, hogy nem ritkán lehetőséget kapnak a vízügyi fejlesztések előkészítésében, véleményezésében való részvételre (Klemencz H. 2014).

Egyes kutatók szerint a folyók általában a turisztikai kínálat fontos elemei (Nagy E. et al. 2013), mások úgy vélik, bár fontos, de meglepően elhanyagolt elemei a globális turizmusnak (Prideaux, B.–Cooper, M. /eds./ 2009), a legtöbb kutatás tárgyát a víziturizmuson belül inkább az állóvizek alkotják (Kátay Á.–Szalai K.–Hinek M. 2013). A folyók rekreációs és turisztikai célú hasznosításának összefüggéseivel többen foglalkoztak. Edmonds, K. (2011) megállapította, hogy a folyók nem hagyományos, hanem rekreációs célú hasznosítása a helyi közösségek számára kiemelkedő előnyökkel járhat. Bowker, J. (et al. 1999) szerint az egyes térségek egyelőre nehezen találják meg a módját annak, hogy felhívják a helyi lakosság figyelmét erre az adottságra. Meglátásuk szerint azonban 2050-ig jelentősen növekedni fog a kenuzással töltött napok száma a világ turizmusában, hasonlóan más, vizekhez kötődő tevékenységekhez. Nadel, R. E. (2005) becslése alapján 2003-ban csak az Egyesült Államokban 72 millió fő vett részt rekreációs célú víziturizmusban.

A vízitúrázás – bár nagy forgalmat bonyolít le (köszönhetően a célterületek, az alkalmas folyópartok nagy kiterjedésének),– infrastrukturális feltételei országszerte alacsony szinten vannak (Donka A.–Gila Cs. 2013), így gazdasági szerepe is csekély. A vízitúrázást érintő korábbi vizsgálatok egy része a sport, azon belül is a versenysport felől közelíti meg a tevékenységet (Dreyer, A. 1995, Bánhidi M. 2011b, Lasztovicza D. 2012), más része pedig a rekreációs szerepét vizsgálja (Veal, A. J. 1992, Bokor J. 2005, Kovács T. A. 2007), egyaránt kevéssé érintve a turisztikai vonatkozásokat. Hasonlóképpen mellőzi a turisztikai vonatkozásokat, miközben minden más, az egyéni túrázót érdeklő részletre kiterjed Umann K. (1998) gyűjteménye, amely ismeretterjesztő jelleggel készült, és az internet hazai elterjedésének kezdeti időszakában jelent meg a világhálón.

A tevékenységgel foglalkozó tanulmányok száma folyamatosan bővül (Dávid L.–Tomori T. 2001, Bujdosó Z. et al. 2002, Falusi Turizmus Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Szervezete 2006, Balogh J. 2007, Cserháti L. 2007, Dávid L. 2007a, Remenyik B. 2011, Barna Gy. et al. 2012), ám a kutatások nem vizsgálják azokat a folyókat, amelyeken egyelőre nem jellemző a vízitúrázás, miközben az adottságaik esetleg lehetővé tennék azt. A vizsgálatok fókuszában a Tisza, a Bodrog, a Dráva, a Rába és az Ipoly áll, emellett eddig különösen népszerű volt a Tisza-tó is, mind a kutatók körében (Tózsa I. 1992, Kovács Z. 1992, Martonné E. K.–Bodnár R. 2003, Michalkó G. 2005a, Bodnár R. 2006, Vasvári M. et al. 2011, Béki P.–Gál A. 2013), mind pedig a Magyar Turizmus Zrt. korábbi kampányaiban.

Mivel jelen kutatás egyik célja, hogy képet kapjunk arról, alkalmas-e vagy alkalmassá tehető-e a vízitúrázás, hogy önálló és stabil turisztikai termékként jelenjen meg a hazai piacon, érdemes kitekinteni, hogy más tevékenységek esetében milyen vizsgálatokat végeztek, és milyen eredményekre jutottak. Bár korábban is végeztek turisztikai termékfejlesztéssel kapcsolatot kutatásokat (Antal K. 1994, Bokor J. 2003), az egyre speciálisabb valós vagy potenciális turisztikai termékek, illetve azok hátterének vizsgálata a fogalom (a turizmus teljes rendszerével egyidejűleg történt) definiálását (Lengyel M. 2004) követően kezdődött meg. Általánosságban a térspecifikus vonatkozásokat vizsgálták (Michalkó G.–Rátz T. /szerk./ 2004), vagy mindezt az adott területek társadalmi–gazdasági jellemzőinek függvényében (Szepesi J. et al. 2012). Megjelentek továbbá az egyes régiók egészére (Gonda T. 2013, Dávid L. et al. 2007) vagy bizonyos településtípusokra, például a vízparti településekre vonatkozó termékfejlesztési kutatások is (Sulyok J. 2014).

Sütő L. (2012) a természetjárás egyik formájával, a teljesítménytúrázással foglalkozik. Kísérletet tett arra, hogy megvizsgálja, mennyire felelnek meg a teljesítménytúrák az aktív sportturisztikai rendezvények szokásjog alapján kialakul kritériumainak, illetve, hogy miként megy végbe ennek a tevékenységnek a menedzselése. A tanulmány a természetjáró mozgalom tevékenységét tekinti kiindulópontnak, ami, ha történetileg talán helytállónak is tekinthető, turisztikai szempontból nehezen indokolható, hiszen például a hivatkozott Magyar Természetjáró Szövetség szabályzatában nem foglalkoznak a turizmussal. Így a tanulmány is talán túlzottan elfogult, amikor egyértelműen létező és jól működő turisztikai terméknek tartja a teljesítménytúrázást, amelynek egyelőre nincs önálló és összefogott marketingje, és nem jelennek meg benne az alapvető szolgáltatások sem, úgy, mint a szállás, étkezés. A tanulmány szerint a teljesítménytúrázás a marketingmenedzsment művek (Kotler, P.–Keller, L. K. 2006) alapján is megfelel a kritériumoknak, holott a hivatkozott mű sem foglalkozott a turizmus rendszere felőli megközelítéssel. Ez a megközelítés tehát már előre felhívja a figyelmünket, hogy csak kellően távolról, minél csekélyebb elfogultsággal szabad vizsgálni az egyes rekreációs vagy turisztikai tevékenységeket, ha valóban használható eredményre szeretnénk jutni.

Mivel igen speciális, kockázatokat rejtő közegben történő turisztikai tevékenységről van szó, több kiadvány azzal foglalkozik, hogy útmutatást nyújtson a túrázók számára általánosságban a vízitúrák lebonyolításáról (Holló D. 1989), vagy egyes folyók, folyószakaszok vízitúrázási célú bemutatásáról (Kállay Gy. 1992, Horváth B. 2000, Czakóné Czédli J. 2004), de csak ritkán sikerült a tudományos célú munkáknak a folyók túrázási célú leírásán túli értékelésbe bocsátkozniuk (Bujdosó Z.–Dávid L.–Tomor T. 2002, Bujdosó Z.–Dávid L. 2002, Győri F.–Horváth A. 2018). A természetbarát szövetségek rendszeresen jelentettek meg tankönyveket is a vízitúra-vezető képzés segítésére (Lieli Gy. /szerk./ 1988, Lieli Gy. et al. 2000, Varga B. /szerk./ 2000), bár ezekből a kiadványokból (és a képzés tananyagából) is szinte teljes mértékben hiányoznak a turisztikai ismeretek, ellentétben a németországi szervezetek képzési anyagával (Deutscher Kanu-Verband e. V. 2002).

A vízitúrázás témájú munkák a külföldi irodalomban is ezt a kettősséget mutatják: egyrészt tudományosan igyekeznek megközelíteni a kérdést, hogy hozzájáruljanak a tevékenység turisztikai célú fejlesztéséhez (Beedle, J. 2008, Rogers, J. 2003, Kline, C. et al. 2012, Derman, E.–Yildiz, S. 2017, Doroz-Tomasik H.–Jankowski G. 2017), másrészt alapos ismereteket nyújtanak a résztvevőknek (Mareik, R. 1992, Nejedly, H. 1994, Steinbach, J. 1995, Grünke, B.–Stöcker D. 2007, Hennemann, M. 2009). Németországban turisztikai termékként kezelik a vízitúrázást, ennek ellenére visszafogottan jelenik meg a terület tudományos kutatásokban, sokkal inkább túrázással foglalkozó szervezetek felméréseire korlátozódik. Részben az evezés és a vízitúrázás népszerűsítése volt a céljuk azoknak a műveknek, amelyek egy-egy kiemelkedő teljesítményről (Török I.–Morvai K. 1989, Vedres L. 1971, Vedres L. 1972) számoltak be, vagy az evezés, vízitúrázás mindennapjait ábrázolták (török R. 1937, Jerome, K. J. 1972). Ezek a művek – bár más társadalmi viszonyok között készültek,– napjainkban is használhatók a marketing tevékenység során.

Maguknak a turisztikai fejlesztések hatásainak vizsgálata igen összetett kérdés. A fejlesztések folyamatossága megköveteli, hogy mind a legújabb fejlesztési elképzelések megalapozottsága, illetve azok megvalósítható stratégiai dokumentummá alakulása (Aubert A. et al. 2007), mind pedig a várható, illetve a bekövetkező hatások tudományosan is értékelésre kerüljenek. A turizmus nemzetgazdasági jelentőségével részben egyéni szerzők (többek között Nemes A. 2009, Kovács B.–Gerlach V. 2007), részben pedig szervezetek (GKI Gazdaságkutató Zrt. 2005) foglalkoztak. A tervezés eredményeként létrejövő fejlesztések hatásai széles terepet kínálnak a kutatóknak. Dávid L. (2007b) és Raffay Z. (et al. 2007) monitoring tevékenységet megalapozó tanulmányai útmutatóként szolgálnak az értékelésekhez. Az Állami Számvevőszék jelentése alapján készült tanulmányok (Mundruczó Gy.-né et al. 2010a, 2010b) mellett többen is foglalkoztak a turizmus elért eredményeivel. Ligeti Á. (2006) és Braunné Fülöp K. (2011) a turisztikai beruházások értékelésével, Aubert A. (2006) a turisztikai nagyberuházások hatásával, míg Budai Z. (2001) a Széchenyi Terv kezdeti szakaszának, Mundruczó Gy.-né–Szennyessy J. (2005a, 2005b) pedig a további egész­ségturisztikai fejlesztések hatásaival foglalkozik.[1]Trón Zs. (2008) tanulmánya az uniós támogatások hatásának vizsgálatára terjed ki. A turizmus jövőjének speciálisabb, de egyre aktuálisabb kérdéskörével, a fejlesztések és a fenntarthatóság összefüggéseivel foglalkozik Inskeep, E. (2000), Vargáné Csobán K. (2005), illetve Bajmócy Z. (et al. /szerk./ 2012) gyűjteményes munkája. Egy későbbi tanulmányunk (Donka A.–Gyuricza L. 2017) pedig kifejezetten az aktív turisztikai termékek esetén értékelte a fejlesztések szükségességét és hatásait.

Bár a vízitúrázás – akár csak szabadidős, akár turisztikai tevékenységként gondolunk rá, – szorosan kötődik a vízhez, mint közeghez, azonban a tevékenység infrastrukturális háttere szorosan kapcsolódik a vízparti településekhez. A természeti adottságok mellett társadalmi oldalról a települések gazdasági helyzete is szerepet játszik a turizmus fejlődésében. Ennek részeként a fogadókészség alapvető feltétele annak, hogy a turizmus bármely formájának fejlesztésében gondolkodjunk. Ez vonatkozik egyrészt a helyi lakosság, a vállalkozások és az önkormányzat fogadókészségére (Mikházi Zs. 2017), a már jelenlévő, vagy csak lehetőségként felmerülő turizmushoz való viszonyulásra, másrészt pedig a szolgáltatások, vagy az azok kialakításának irányába mutatkozó szándékok rendelkezésre állására. Ezért szükségesnek tartom, hogy áttekintsem a települések és a folyók összefüggéseivel foglalkozó kutatásokat. A fentebb említett első hazai turisztikai témájú tudományos tanácskozás során került sor a települések és a turizmus viszonyának tárgyalására (Abella M. 1966). A települések természeti környezetének turisztikai szempontú értékelését végezte el Berényi I. (1986). Csapó A. (2005) a Duna és a Tisza part menti településeinek térszerkezetét vizsgálta. Az Alsó-Duna vidékének turizmusával visszatérő módon foglalkozott Szabó G. (2008, 2014), aki azonban egyik tanulmányában sem tette vizsgálatai tárgyává magát a folyót.

Több szerző térségi szinten vizsgálta a települések turizmushoz való viszonyát (Pristyák E. 2006, Husz A. 2007). Dávid L.–Tóth G.–Bujdosó Z. (2010) a folyó menti települések társadalmi–gazdasági vizsgálatát végezte el, statisztikai adatok alapján. Hasonló összetételű kutatócsoport vizsgálta a Bodrog adottságait (Dávid L.–Tóth G.–Benkő B. 2010), melynek során már különös figyelmet szenteltek a turizmusnak, mint ahogy szintén hasonló összetételben vizsgálták az északkeleti országrész folyóparti településeinek turizmusát (Tóth G.–Dávid L.–Ujvári K. 2009).

A nemzetközi szakirodalomban egyre bővül azoknak a műveknek a száma, amelyek a turizmus és az éghajlat, illetve az időjárás kapcsolatával foglalkoznak (Scott, D.–Jones, B.–McBoyle G. 2004, Belén, G. M. 2005). Amellett, hogy egyes célterületeken (a klasszikus tengerparti tömegturizmusban szinte kizárólag) a klíma meghatározó turisztikai erőforrás, mind ezeken a területeken, mind más típusú desztinációkban is a klímaváltozás még akár kisebb mértékben is jelentős hatással van a turisztikai szezonra, így annak jövedelmezőségére is (Scott, D.–McBoyle, G.–Schwartzentruber M. 2004). Dávid L.–Tóth G. (2009) a hazai hegyvidéki területek turisztikai szezonalitásának problémáit vizsgálta. Clausse, R.–Guérout, A. (1955) az időjárás időbeni és térbeli változásai hatásának értékelésére meghatározták az éghajlatturisztikai kitevő fogalmát, melyben három elemet vettek figyelembe: a napsütéses órák számát, a hőmérsékletet, valamint a csapadékhullás időtartamát. Véleményük szerint ezek a tényezők önmagukban is elegendőek az általános jellemzéshez. A hőmérsékleten és relatív légnedvességen alapuló hőérzet és a szabadban végezhető tevékenységek viszonyára Terjung, W. H. (1966) dolgozott ki osztályozást, meghatározva az optimális értékeket. Mieczkowski, Z. T. (1985) ennél is részletesebben alkotta meg a turisztikai klimatikus indexet (TCI), amelynek elemei a nappali és napi komfort indexből, a napi csapadékösszegből és napfénytartamból, valamint a szélsebesség napi átlagából tevődnek össze. A várható eredmények alapján 11 kategóriába sorolta az értékeket.

A hazai kutatások elsősorban az időjárás és a vízparti üdülések viszonyait igyekeztek feltárni (Károssy Cs. et al. 2004, Rákóczi F.–Drahos Á.–Ambrózy P. 2002). Budai Z. (2003) a globális klímaváltozás és a turizmus lehetséges összefüggéseit vizsgálta. Szintén az éghajlatváltozás turizmusra gyakorolt hatását vizsgálta Dávid L.–Baros Z. (2007) és Aubert et al. (2014). Kovács A.–Unger J. (2014) a turizmus klíma index (Mieczkowski, Z. T. 1985, de Freitas, C. R. 2003, Matzarakis, A. 2006, Scott, D.– Gössling, S.–Freitas, C. R. 2008) hazai viszonyokhoz való igazítására tett kísérletet. Egy korábbi elemzésben lakonikusan úgy fogalmazták meg a kapcsolatot, hogy az időjárás mint üdülési tényező, akkor jut az emberek tudatáig, amikor az rosszra fordul (Béll B.–Takács L. 1974).

[1] Az Állami Számvevőszék egyik jelentése külön a kerékpáros turizmussal foglalkozik (Állami Számvevőszék 2013), és megállapítja, hogy a támogatásból megvalósult fejlesztések esetén sok esetben a piaci árnál magasabban árazták be a költségeket, továbbá nem gondoskodtak a fenntartáshoz szükséges erőforrásokról sem.


Lapozz az előző fejezethez: 3. Módszerek

Vissza a tartalomjegyzékhez

A következő fejezet: 5. A vízitúrázás hazai fejlődésének történeti áttekintése

Ez a fejezet korábbi blogbejegyzésekben olvasható:

Vízitúra-história 1. - Az evezés iránti vágyunk eredete

Vízitúra-história 2. - Széchenyiék kora

Vízitúra-história 3. - Lelkes korszak: a századelőtől a II. világháborúig

Vízitúra-história 4. - A mozgalmi évtizedek


Lapozz az ezt követő fejezethez: 6. A hazai aktív turizmus keretrendszerének feltárása



20 megtekintés0 hozzászólás