Vízitúra-história 4. - A mozgalmi évtizedek

Frissítve: feb 11

A II. világháborút követően a természetbarát mozgalom keretében kelt életre a vízitúrázás. Komoly figyelmet fordítottak a népszerűség növelésére. Az utánpótlás-nevelés, a versenyek, amatőr bajnokságok és képzések mellett egyesületi szintű túrákat is nagy számban szerveztek. Emellett újabb csónakházak is épültek, illetve a Magyar Úttörők Szövetségén belül megalapították a vízisport szekciót. A szabadidősportok az erősen korlátozott utazási lehetőségek miatt (vö. 2020: COVID-járvány) is népszerűek voltak, de a vállalati üdülők támogatásával is igyekeztek elősegíteni ugyanezt.

A vízitúra-história korábbi részei:

1. Az evezés utáni vágyunk eredete

2. Széchenyiék kora

3. Lelkes korszak - A századelőtől a II. világháborúig

További nagy ismertséget hoztak a sok résztvevővel lebonyolított hosszabb nemzetközi túrák, 1956-tól a Nemzetközi Duna Túra, a 1966-tól a Nemzetközi Tisza Túra, valamint az 1950-es évek végétől megrendezett, rövidebb Sobieski János Emléktúra a Duna-kanyarban. Később az Országos Testnevelési és Sporthivatal szervezett támogatott vízitúra-táborokat, amivel elérték, hogy a közoktatási intézmények is felfigyeljenek a vízitúrázásra mint közösségépítő szabadidős tevékenységre. A nagy túrák népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a résztvevők a túrák idejére rendkívüli szabadságban részesültek. Ez a lehetőség egyúttal jól mutatja a vízitúrák akkori társadalmi jelentőségét is.

A népszerűség növekedésével szükségessé vált a sporteszközök hazai gyártásának megszervezése is, mivel előtte Kelet-Németországban gyártott hajókat használtak. A hazai gyártásra elsőként az esztergomi vitorlázórepülőgép-gyárban került sor.

Az evezős hajók hazai használatában folyamatos átrendeződés volt tapasztalható a következő évtizedekben. Az újabb és újabb elterjedt hajótípusok mindig újabb lehetőséget jelentettek a túrázók számára, így az időszakonként bekövetkező technológia-váltással többek között újabb potenciális célterületek kerülhettek a figyelem középpontjába. Míg a kevéssé fordulékony, nagy méretű és sérülékeny kiel-boot-ok csak a legnagyobb folyókon tették lehetővé a – főleg sportcélú – evezést (szinte kizárólag a Dunán és a Tiszán), a később népszerűvé vált faltboot-ok már a kisebb (szelíd vízű) folyókra is alkalmasak voltak (például a Bodrogra, a Körösökre), bár sérülékenységük révén komoly kockázata is volt a túrázásnak.

A poliészter alapú műgyanta és üvegszál erősítésű kajakok és kenuk kiküszöbölték a sérülékenységet, ezért már a kevésbé szelíd vizek vagy a növényzettel jobban borított vízfelületek is a célterületek közé kerülhettek (például a Rába, a Túr). A legutóbbi évek tendenciája pedig a polietilén hajók terjedése. Az ellenálló és rugalmas sporteszközök jóval szélsőségesebb természeti viszonyok között (erős hullámzás, vadvizek) is alkalmasak a túrázásra (például a nagyobb állóvizeken).

A túramozgalom növekedésével együtt járt az is, hogy elkezdett élesen elkülönülni a versenysport, illetve a szabadidősport és a túrázás együttese. Létrejött a Magyar Kajakszövetség Túrabizottsága, és a Magyar Természetbarát Szövetségben is megalapították a Vízitúra Bizottságot.

Az 50-es évektől egyre több mű jelent meg, amelyek az evezős sport folytatódó népszerűségét használták ki:

Bányai B.–Gyurkóczky K.–Hollósi F. 1954: Evezés

Tálos Z.–Blahó K. 1954: Kajakozás és kenuzás kézikönyve

Örvös J. (szerk.) 1954: Gyakorlati útmutató a vízen járóknak

Angyal I.–Holló D.–Szűcs J. 1958: Vízitúrázók könyve

Illés A. 1967: Evezés

A 70-es évektől megjelentek a szervezett vízitúrák segédletei, különféle útmutatók, immár nem csak sportolók, hanem célzottan a természetjárók, túrázók részére is:

Kácsor L. 1971: Vízi barangolások

Bartók E. 1974: Evezős ABC

Bokody J.–Hábl K.–Susoczky F. 1977: Vízi túrázás

Kácsor L. 1978: Vízparti táborozás

Pap K. 1983: Vizek szabadja lettem

Egri Kiss T. 1984: A Tisza

Bokody J. 1985: Magyarország vízitúra útvonalai

Bokody J. 1999: Kék vizeken. Vízitúrázók kalauza

Holló D. 1989: Vízitúrázó ABC

Nagy I. 1989: Közép-tiszai vízitúra-kalauz


Ezekből a művekből is látható, hogy erre az időszakra tehető az evezés mint sporttevékenység és a természetjárás mint turisztikai tevékenység végleges különválása. A szerzők felismerték, hogy a két tevékenységformában részt vevők igényei eltérőek, és ezeknek az igényeknek külön kell megfelelni, akár a kiadványokban szolgáltatott információkkal, akár a nyújtott szolgáltatásokkal. Az utóbbiakkal azonban – részben a társadalmi berendezkedés piacgazdasági viszonyokat elutasító szemlélete miatt – érdemben nem foglalkoztak. Megfigyelhető továbbá az is, hogy míg a versenysportban külön sportágakká vált szét az evezés és a kajak-kenu, a természetjárásban mindkét eszközcsoportot egyaránt használják, még ha jellemzőikből adódóan nem is azonos mértékben.

A mozgalmi jelleg egészen a rendszerváltozásig, illetve azt követően is megmaradt, bár közben már sorra megjelentek az üzleti alapon működő vállalkozások is. A mozgalmi jelleg gazdasági értelemben azt jelentette, hogy egyesületi szervezésben, önköltséges alapon szerveződtek a túrák, amelyek a természetjárás részét képezték. Ennek a területnek a két fő képviselője a Magyar Természetbarát Szövetség és a rendszerváltozás után újjáalakult Magyar Cserkészszövetség volt. A két szervezet tevékenysége szorosan össze is kapcsolódott, a vízi cserkészek vezetője a természetbarátok vízitúra bizottságának akkori elnöke lett.

A közösségi szervezetek tevékenységének nem volt (illetve ma sincs) kapcsolódási pontja a turizmussal: önellátásra épültek, és nem vettek igénybe helyi turisztikai szolgáltatásokat. A rendszerváltozást követő, már üzleti alapon bekövetkező gyors fellendülés elsődlegesen annak a következménye, hogy az egykori túrázók a nyári hónapokban újra elkezdték keresni a korábbi vízparti, evezéshez kapcsolódó életformát, törekedve az azzal kapcsolatos (részben a nagy tömegeket mozgósító nemzetközi túrákon szerzett) élmények újbóli átélésére. Ezen felül a vállalkozások térnyerését az egyesületi támogatások és a csónakházak megszűnése is segítette. (Máig ható folyamat a csónakházak felszámolása, melyeknek helyén például a fővárosi Római-parton lakóparkokat építettek. Ezekre hivatkozva mérgesedtek el a mobilgát építése körüli viták az utóbbi években.) Látható tehát, hogy elsőként a technikai feltételek teremtődtek meg, és csak ezt követően került sor a további, turisztikai jellegű szükségletek kielégítésére.

A vízitúra-história négy blogbejegyzése a szerző doktori értekezésének vonatkozó fejezete alapján készült.

6 megtekintés0 hozzászólás