Vízitúra-história 3. – Lelkes korszak: a századelőtől a II. világháborúig

A turizmus fejlődésében – különösen a XX. század közepétől – egyre jelentősebb szerepet játszanak a különböző sportolási tevékenységek, miközben a sportágak fejlődésére a fokozatos specializálódás jellemző. Idővel az egyes tevékenységeken belül egyre jobban elvált a szabadidősport, az élsport, illetve később a turizmus.

Az előző részek:

Vízitúra-história 1. - Az evezés iránti vágyunk eredete

Vízitúra-história 2. - Széchenyiék kora

A sporttevékenységek motivációjának alakulása (saját szerkesztés)


Az evezés kezdeti időszakában, a XIX. század első felétől testedzés céljából használták a sporteszközöket, majd fokozatosan megjelentek a versenyek is, melyek a nagy számú nézőközönség révén hozzájárultak a népszerűség gyors növekedéséhez. Ezután mind térben, mind pedig a társadalmi rétegeket tekintve kiszélesedett a rekreációs célú evezés és a versenyek is egyre több sportolót és nézőt kezdtek megmozgatni. Közben fokozatosan kialakult az az iránti igény is, hogy ezt a tevékenységet ne csak a lakóhelyi környezetben, hanem attól távolabb is végezzék, akár pontszerűen, akár útvonalakat bejárva is. Így kialakult a vízisportturizmus, illetve azon belül a vízitúrázás is hétköznapi tevékenységgé vált.

Kotnyek Antal gyűjteménye, 1939. Fortepan.


Míg a hazai turizmussal csak az 1960-as évektől kezdve jelent meg tudományos kutatások tárgyaként, az evezés (korabeli elnevezéssel a vadevezés), illetve a vízitúrázás már a XX. század elejétől felbukkant a szakirodalomban*, illetve a sajtóban**. A művek jelentős része továbbra is úti­beszámoló a többnyire felfedező-jellegű túráról.

*Mylius, E. 1914: Wetterkunde für den Wassersport

**Beniczky Ö. 1909: Nyári élet a Dunán. Vasárnapi Újság 56. évf. 50. sz.

A kezdeti kenutúrákat kajakkal lebonyolított túrák is követték (a Vágon Zsolna és Trencsén között /1890/, a Dunán a forrásvidéktől Ulmig /1903/, majd a Hernádon, a Körösökön, a Tiszán és a Maroson), melyek központi szereplője Petz István volt, aki útinaplókat vezetett ezekről a túrákról. 1913-ban egy Vágkirályháza és Komárom közötti tutajtúra fő célja kifejezetten a vízitúrázás népszerűsítése volt. Szintén a népszerűséghez járult hozzá a vízi cserkészet megindulása. Zsembery Gyula 1920-ban végigevezte a Dunántúl folyóit, illetve tavait. Csak kisebb részben ezekről a síkvízi túrákról, sokkal inkább az akkoriban még gyakoribb (alpesi és tátrai) vadvízi túrákról szóló műve az első önálló, magyar nyelvű, evezéssel foglalkozó kézikönyv (Zsembery Gy. 1921: Az evezés és a rokonsportok). Ezeknek a hazai utaknak az eredményeként jött létre a még napjainkban éppen újraéleszteni tervezett, legnagyobb hazai vízi teljesítménytúra, a Vízi Nagy Kör (Rába–Mosoni-Duna–Duna–Sió–Balaton–Zala, 720 km).

1929-ben vándorevezősök megalapították a Budapesti Csónakházak és Evezősök Egyesületét. Ez volt az első kísérlet a vízi tömegsport szervezeti hátterének megteremtésére. Két évvel később a Magyar Evezős Szövetségen belül megalakult a vándor (vadevezős) szakosztály. Az evezés népszerűségének további növekedését eredményezte, hogy az 1904-ben Dél-Németországban kifejlesztett, fa vagy könnyű fémvázra feszített kezelt gumitömlővel, majd később vízszigetelt textilszerű anyaggal borított faltboot-okkal versenyeztek a 1936-os berlini olimpiai játékokon.

A Vadkacsa csónakház 1958-ban. A csónakházak többségét a 2000-es évek első felében az ártéren történő építkezések miatt elbontották.


A hazai cserkészmozgalom szintén hozzájárult az evezés tömegessé válásához. Az ifjúsági kultúra részeként indult vadevezős, vándorevezős mozgalom a harmincas évek közepére már előrehaladott fázisban volt hazánkban, bár területi kiterjedése ekkor még csekélynek tekinthető. A nyári hétvégéken több tízezer fiatal evezett a Duna Budapest feletti szakaszán, akiknek az igényeit több tucat csónakház szolgálta ki a folyó mentén, különösen a Római-parton. Az evezés népszerűségére jellemző, hogy még egy humoros regény is született, az evezősök szokásai elé tartva görbe tükröt .


Kemény A. 1930: A Túracsónak. Vadevezősök kézikönyve.

Kemény A. s.a.: A Duna Esztergom–Budapest szakasza. A túracsónak evezős térképe.

Mihalovits Gy. 1993: Vadevezősök. Egy regény és egy kézikönyv.

Rittlinger, H. 1937: Kajakosok – előre!

Török R. 1937: Vadevezős

Völgyes M. 1936: Dunai zsebkönyv

A budapesti Római-part térségének csónakházai az 1930-as évek első felében

(Forrás: Vízi sporttérképek: 5. szám, Budapest-Vác.

Magyar Királyi Állami Térképészet, Budapest, 1932)


A hazai evezős sport kiemelkedő alakja, Hábl Károly 1934-ben 105 fős vízitúrát szervezett Passautól Budapestig, ez volt az első tömeges vízitúra a Dunán. A következő évben népszerűsítő céllal 110 pedagógust vittek el egy 1000 km-es túrára Passautól a Dunán és a Sión Akarattyáig, hogy a résztvevők később a diákság számára átadják a tapasztalataikat és élményeiket. Szintén Hábl Károly nevéhez fűződik az első kajak-kenu sportági szakcikk is, amely 1938-ban jelent meg a Testedzés című folyóiratban. Ugyanebben az évben, a soroksári vízitelep megnyitásával tömegessé vált a szabadidősport-mozgalom a vízisportok területén.


A következő: Vízitúra-história 4. - A mozgalmi évtizedek

10 megtekintés0 hozzászólás