6. Az aktív turizmus keretrendszerének feltárása

Donka Attila (geográfus):

A hazai vízitúrázás földrajzi aspektusainak vizsgálata

című doktori értekezése fejezete

Vissza a tartalomjegyzékhez

Ha hiányoltad az 5. fejezetet, akkor az előzőeket nem olvastad figyelmesen. Kattints ide a "kimaradt" fejezetért.

Bár bizonyos változások időnként bekövetkeznek a turisták motivációjában (Lipp Sz. 2004), a turizmus résztvevői a mindennapok egyhangúsága megszakítása céljából kelnek útra, ezért a szabadidő eltöltését egyre inkább az aktív pihenés határozza meg (Jandala Cs. 1997, Michalkó G. 2005b). Az aktív turizmus növekvő kínálata világszerte vezető helyen van a termékek között (Turco, D. M. et al. 2002), hasonlóan dinamikusan fejlődik, mint a turizmus egésze (Dreyer, A. 2002), de Magyarországon a súlya egyelőre messze elmarad a lehetőségektől, a külföldi turisták nem azonosítják hazánkat az aktív turizmussal (Donka A.–Gila Cs. 2013).

Egy angolszász megközelítés szerint az aktív turizmus egy olyan felelős utazási forma, amely fizikai és mentális részvételt is igényel a turista részéről, a fenntarthatóság, a biodiverzitás védelme és a kultúra megőrzésének kritériumait maximálisan figyelembe véve. A turisztikai termék fontos részei a rekreáció és oktatás, a tisztelet és szemlélődés, illetve egy helyi szakértő – professzionális túravezető – aktív részvétele az adott utazás során.[1] Az aktív turizmusnak három fő célja van: a rekreáció, az oktatás–tanulás és a – helyi szinten keletkező – haszon. Egyesek szerint az aktív turizmus fogalomkörébe nem tartozik bele sem az egészségturizmus, sem az ökoturizmus, sem pedig a falusi turizmus, annak ellenére sem, hogy ezek a termékek is gyakran aktivitásra ösztönzik a vendégeket (Csapó J.–Savella O.–Remenyik B. 2011). Mások még élesebben különítik el a turizmust a rekreációtól (Hall, C. M.–Page, S. J. 2002, Dávid L.–Lontai-Szilágyi Zs.–Baros Z. 2010). Fejlesztési dokumentumokban lehet találkozni gyakorlatias megközelítésekkel. Ezek között – a környezettudatosság, a természetközeliség és az egészséges életmód mellett – szerepel (meglehetősen félrevezető módon, archaikusan megközelítve a kérdést), hogy a turista részéről nem igényel nagyobb anyagi ráfordítást (Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, 2003).

A speciális képzési programokra elsősorban amiatt van szükség, mivel egyre újabb desztinációk kapcsolódnak be a turizmusba, illetve maguk a turisztikai termékek is egyre inkább specializálódnak (Jandala Cs. 2010). Az aktív turizmus turisztikai termékként való meghatározásakor abból kell kiindulni, hogy a vizsgált termék turisztikai vonzerőkre alapozott, a vendég igényeinek összességét kielégítő szolgáltatáshalmazként legyen meghatározható (Michalkó G. 2005b). Ez a vízitúrázás esetén még erősen hiányos.

Az egyes tevékenységeknek – függetlenül attól, hogy azok turisztikai terméknek tekinthetők vagy sem, – eltérő a viszonyuk a természeti környezethez. És minél szorosabb a kapcsolat, annál szűkebb szegmenset érint az adott tevékenység, ennél fogva kevésbé kell tartani a tömegturizmusra jellemző káros hatásoktól is (3. ábra). A vízitúrázás fejlesztése során tehát különösen ügyelni kell arra, hogy a várható mennyiségi fejlődés nagyrészt minőségi kínálatból fakadjon.

3. ábra

A természeti környezet, az alternatív turisztikai termékek és a fenntarthatóság összefüggései

(forrás: Newsome, D.–Moore, S. A.–Dowling, R. K. 2002)

Az aktív turizmus körébe tartozó tevékenységeket, illetve turisztikai termékeket általában az igénybe vett eszközök jellege szerint csoportosítják (Michalkó G. 2002a, Magyar Turizmus Rt. 2003, Hegyi Zs.–Herlicska K.–Komlós A. 2006, Csapó J.–Savella O.–Remenyik B. 2011). Így azonban általában keverednek az adott tevékenységek fő jellemzői, valamint a termékek turisztikai infrastruktúra iránti igényei. Jelentős eltérés van például a lovas turizmuson belül a lovas túrák, a csikósbemutatók és a fogathajtás között, vagy a víziturizmus esetén a vitorlázás, a csónakázás, a hajókirándulás vagy a jet ski használata között. Marton G. (2015) szerint a fizikai aktivitás fő jellemzői közé tartozik, hogy bármilyen sportág esetében értelmezhető, független a fizikai tevékenység típusától és intenzitásától, illetve, hogy lehet elsődleges, de másodlagos motiváció is.

Az aktív turizmus – definíciójából fakadóan – a tevékenységek jellegére, az aktív testmozgással járó turisztikai formákra terjed ki. A leggyakrabban használt csoportosítás (Michalkó G. 2002a, Hegyi Zs.–Herlicska K.–Komlós A. 2006) ennél jóval szűkebb. Ez a szűk értelmezés azonban azzal a kockázattal jár, hogy akár a feltárás, akár a fejlesztések során megfeledkezünk olyan sportágakról, melyek vagy komoly (tehát megfelelő jövedelemtermelő képességgel rendelkező) termékei lehetnek az aktív turizmusnak (például a gyalogtúrázás), vagy már ma is jelen vannak termékként (például a kerékpározás), vagy a téves csoportosítás miatt kerülnek ki a figyelem középpontjából (például a víziturizmus homogén kezelése).

A sokoldalú megközelítésből adódóan nem egyszerű az aktív turizmus mérése sem. A Központi Statisztikai Hivatal az aktív turizmus helyszínei között – meglehetősen egyszerűsítve a kifejezés tartalmát – mindössze a lovas turizmus (minősített) bázisait és a víziturizmussal rendelkező településeket sorolja. Utóbbi esetén a víziturizmust a kiépített és nagyhajók, jachtok fogadására alkalmas kikötőhelyekkel azonosítja (KSH Területi Számjelrendszer 2004-2017).

Az aktív sporttevékenységek turizmusban való megjelenése világszerte nagyban hozzájárult a turisztikai kínálat színesítéséhez. Azáltal, hogy a vendég aktivitása a kínálati oldallal szemben más jellegű követelményeket is támasztott, a turisztikai iparág jelentős bővülésen ment keresztül, mind a fogadóterületek kiterjedését, mind pedig a szolgáltatások összetételét illetően. Tekintettel arra, hogy világszerte egyre nagyobb igény mutatkozik az aktív tevékenységek iránt, különös figyelemmel kell kezelnünk az ennek megfelelő adottságainkat. A felkészülés első lépései között – a feltárást követően – a belföldi vendégek fogadására való professzionális felkészülésnek kell lennie, amely fokozatosan megalapozhatja a hasonló motivációval rendelkező, de nehezebben megszólítható külföldi vendégek számának növekedését.

Egyes szabadidős, a turizmusban is helyet kereső tevékenységek (például a természetjárás vagy a vízi sportok) szervezői jelenleg nagyrészt turisztikai szakemberek részvétele nélkül kínálják szolgáltatásaikat. Ezáltal elenyészőek azok a társadalmi–gazdasági előnyök, amelyeket a turizmus szereplői elvárnak az ágazattól, hiszen ezek a szolgáltatások esetlegesek, elemi szintűek, és csak ritkán foglalják magukba a turisztikai alapszolgáltatásokat. Emellett nincs kapcsolat a turisztikai szolgáltatók között sem.

Az aktív turizmus súlya Magyarországon egyelőre messze elmarad a lehetőségektől (Donka A.–Gila Cs. 2013), és ez tükröződik a felsőoktatásban betöltött szerepében is. A jogszabályban meghatározott követelmények viszonylag pontosan szabályozzák a turizmus szakok tartalmát. Eszerint a szakmai törzsanyagon belül lehet helyet adni a turisztikai termékek, ezen belül pedig az aktív turizmus oktatásának, tíz másik ismeretkörrel (és a szakiránnyal) versengve a mintatantervben a kreditértékekért. Így igen szűk az a keret, amelyben egyéb más termékekkel versenyezve az aktív turizmus oktatása is bekerülhet. Ebből következően nem is jellemző a hazai intézményekben a jelenléte.

A termékfejlesztés alakulása a hazai aktív turizmusban

Az elmúlt másfél évtizedben, a hazai turizmus forgalmának dinamikus emelkedésével, illetve az európai uniós csatlakozással számos ágazati stratégia készült el, elsősorban az uniós tervezési időszakokhoz igazodva (egészségturizmus, ökoturizmus, kerékpáros turizmus, lovas turizmus, kulturális turizmus, ifjúsági turizmus).

A vállalkozásokat (illetve más, a fejlesztésben résztvevő szervezeteket, például az önkormányzatokat vagy a nonprofit szervezeteket) nem csak a jogszabályi környezet, hanem az elfogadott fejlesztési dokumentumok is keretek közé szorítják.

A stratégiák, tartalmukat tekintve sok esetben merész fejlesztési, fejlődési ütemmel terveztek, a kitűzött célok jórészének megvalósulása továbbra várat magára.

Mivel jelenleg az aktív turisztikai tevékenységek, illetve termékek nagyobb részének alacsony a jövedelemtermelő képessége, azok lassan indulnak el növekedési pályán. A forgalom így lassan ível fel, amihez az erősen hiányos infrastruktúra is hozzájárul. Ezért különösen fontos, hogy az utóbbiak fejlesztéséhez központi források is kapcsolódjanak, akár a turistaházak, a kerékpárutak és más kerékpáros létesítmények, az ökoturizmus vagy a vízitúra-megállóhelyek terén (Donka A. 2017).

Amennyiben a modern turizmus hazai kialakulásának időszakában, tehát az 1960-as évektől a rendszerváltozásig terjedő időszakban jellemző tevékenységeket tekintjük a modern értelemben vett aktív turisztikai termékek elődjének, akkor a természetjárás, illetve a természetjáró mozgalom tapasztalatait is figyelembe kell vennünk. Tágabb értelemben a természetjárás a nem művi környezetben zajló aktivitást jelenti. Magyarországon sokkal inkább a természetbarát mozgalom által évtizedeken keresztül meghonosított mozgásformákat értjük alatta, így elsősorban a gyalogtúrázást, valamint a kerékpározást, a vízitúrázást, a hegymászást és a barlangászást. Ezen tevékenységek mindegyike tulajdonképpen a természetjárás része, amely esetén megfontolandó a nem elhanyagolható részarányban történő együttes fejlesztésekben történő gondolkodás. Részben ezért, részben pedig a tevékenységek nagyfokú hasonlósága miatt elengedhetetlen, hogy a természetjárás aktuális fejlesztéséről átfogó képet kapjunk, értékelve ezek szükségszerűségét is.

[1] A szemlélődés képességét nem csak Arisztotelész tartotta nagyra, annak különös jelentősége van a felgyorsult világban, gondoljunk akár az olvasási szokásokra (Wolf, M.–Barzillai, M. 2009), akár az új élményekkel kapcsolatos befogadóképességre.

Lapozz az előző fejezethez: 5. A vízitúrázás hazai fejlődésének történeti áttekintése

Vissza a tartalomjegyzékhez

Lapozz a következő fejezethez: 6.1 A természetjárás turisztikai vonatkozásainak vizsgálata