A vízitúra-história bejegyzések (1., 2., 3., 4.) a szerző doktori értekezése
5. fejezete (A hazai vízitúrázás fejlődésének történeti áttekintése)
alapján készültek.
A szöveg azonos az értekezés szövegével,
a szemléltető anyag azonban bőségesebb a blogbejegyzésekben.
Széchenyi az evezős hajókkal való első találkozásaitól fogva kedvelte ezeket a vízi sporteszközöket. Több szerző említi, hogy valószínűleg a Fertő-tavon tanult meg evezni, bár erről naplójában nem található bejegyzés. Katonaként a Napóleon elleni győri csatában csónakkal teljesített egy veszélyes feladatot. 1818-as törökországi utazásán különböző evezős csónakfajtákat figyelt meg: „A kajik szép, hosszú, elegáns, használata élvezetes az egyéb kiállhatatlan és unalmas vízi járművekkel szemben.” *
A história első része itt olvasható.
1822-ben Wesselényi Miklóssal tett angliai utazása során modern evezős hajókat és kajakokat tanulmányoztak, illetve ott voltak az első Oxford–Cambridge evezősregattán**. Később rendelt is evezős hajókat Angliából, amelyeket 1826-ban a parlamenti képviselők jelenlétében próbáltak ki a pesti Duna-szakaszon, majd a következő évben Bécstől Pozsonyig eveztek. Az evezős társadalom ezt az eseményt tekinti az első hazai sportcélú evezőt túrának.
Jó példa a hagyományőrzés népszerűségére, hogy 2015. október 10-én a Széchenyi-emlékév felvezető eseményeként, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, a Budapesti Sportszövetségek Uniója, a Magyar Evezős Szövetség és a Magyar Kajak–Kenu Szövetség szervezésében került sor az I. Széchenyi Vízi Emléktúrára Vác és Budapest között, amelyen közel 50 hajó, és több, mint 200 evezős vett részt.
* Széchenyi I. 2002: Napló.
** B. Wesselényi Miklós útinaplója 1982–22. Concordia Kiadó, Kolozsvár, 1925.
Csónakverseny 1864-ben.
Forrás: Vasárnapi Újság, 1864/24. szám
1830-ban szemleúton végighajózott az Al-Dunán, bár ez inkább kereskedelmi célú út volt. Erre az útra magukkal vittek egy sportcsónakot, mellyel több szakaszon eveztek is. 1829-ben egy napilap mutatta be az eszkimó kajakot, canoe néven (Gemeinnützige Blätter, 1829. december 6.). A fedetlen kajakot ebben az időben szandolinnak nevezték, tehát eleinte nem különültek el a mai fogalmak szerint a vízi járművek). A szandolin egyébként szélesebb jelentéssel is bírt, a köznapi nyelvben sokáig valamennyi evezővel hajtott, lapos fenekű eszközt így nevezték. Ahonnan a kifejezés ismerős lehet, az a Tizedes meg a többiek című film egyik jelenete: ""A füzes alatt szandolinok ... ladikok ... vannak." (Dobozy I./Keleti M. 1965).
Ismeretlen művész rajza Széchenyiék Desdemona nevű hajójáról az Al-Dunán
Széchenyi 1834-ben hozta létre az első csónakházat Pesten. A hajóház („csónakda”) létrehozásával egyidejűleg több csónakot is rendelt, és megindult a rendszeres evezés és túrázás a Dunán, majd ebből nőtte ki magát a napjainkban is működő Hajós Egylet.
Széchenyi István Béla fiával megtekinti az épülő Lánchidat.
Sterio Károly színezett litográfiája.
Széchenyi Istvánról az utókor elsősorban az evezős sport kapcsán emlékszik meg, miközben tevékeny túrázó személyiség is volt. Így őt tekinthetjük a hazai vízitúrázás megalapítójának is. Annak ellenére, hogy a modern turizmusról ebben az időben még nem beszélhetünk, a kézi hajtású vízi járműveken tett utazásai alapozták meg a későbbi időszak víziturizmusát is.
Evezős hajót egyébként Széchenyit követően más európai utazók is vittek magukkal felfedező útjaikra, hiszen az jóval kisebb, mint az utazásra használt nagyobb hajók, ezért több helyzetben az egyetlen használható eszköznek bizonyultak. Fridtjof Nansen sarkkutató sokáig tanulmányozta az eszkimók által készített kajakokat, majd 1893 és 1896 közötti expedíciója során, amikor már látható volt, hogy a jégbe fagyasztott hajó nem az elérendő Északi-sark felé halad, szánokkal és kajakokkal indult el afelé egy társával*.
A szabadságharcot követően 1861-ben indult újra az evezős élet, ekkor alakult meg a Budapesti Hajós Egylet, és hamar újra divatba jött a vízi sportok űzése.
* Nansen, F. 1898: Éjen és jégen át.
Két év múlva rendezték meg az első evezős versenyt, melynek eredményeként a sajtó is felfedezte ezt a vízisport tevékenységet, így tovább nőtt annak népszerűsége. 1882-ben már a Balatonon is rendeztek versenyt. Közben országszerte alakultak hajós egyletek.
Az 1860 és 1890 között alakult hazai evezős egyletek
(Révay M. J. et al. /szerk./ 1915: Révai Nagy LExikona XIII. kötet
alapján saját szerkesztés)
A kényszerű kihagyás ellenére is korábban indult be az evezős élet Magyarországon, mint Angliában: MacGregor csak 1866-ban alapította meg a Royal Canoe Club-ot, melynek keretében a következő évben került sor az első verseny megrendezésére.
A sorra megalakuló hajósegyletek eleinte csak helyben, sportolási céllal, a várost övező Duna-szakaszon eveztek, de ez gyorsan kiterjedt hosszabb, szintén sportolási, testedzési célú túrák szervezésére is. A túrázás a népszerűségét azoknak a nagy sportteljesítményeknek köszönheti, amelyekről a korabeli sajtó is tudósított, majd maguk a szerzők is kiadták útibeszámolójukat. 1863-ban két magyar utazó evezőstúrát szervezett Rotterdamtól Pestig, majd 1875-ben került sor a Dunai Hajósegylet első hazai túrájára, Budapest és Baja között, majd nyolc évvel később Orsováig szerveztek egy 11 napos túrát, amit újabb két év múlva egy, a Fekete-tengerig tartó túra követett. Magyarországon tehát viszonylag korán és dinamikusan indult meg az evezős sportok térhódítása. Amelyből később a vízitúrázás is továbbfejlődött.
Birly I. 1863: Csolnak-út Rotterdamtól Pestig.
A könyv címlapja.