top of page
Szerző képeA geográfus

Kép regény 21.

Ma kevés a szöveg. Hangolódjatok a képekkel, mert közelednek az idei utazások. A tavaszi, a nyári és az őszi túrák, kisebbek és nagyobbak. Mert van abban valami jó, ha búzamező peremén hasalhatunk, hogy alulról szagoljuk a pipacsot, ha felfedezhetünk egy új országot Ázsia közepén, vagy ha éjjel úszhatunk az ezer tó egyikében. De most kevesebb geográfiával. A Duna árterének lecsapolása nélkül, a Tiensan kanyonvölgyei nélkül és a jégcsiszolta gránitpajzs nélkül. De ha kéritek, lesznek ezek is.


Vízitúrázni indultunk. Pünkösd volt, így sok minden igyekezett elterelni a figyelmünket. A célegyenesben, a Sárköz kellős közepén meg kellett állni, hogy egészen közelről szemléljük a pipacsmezőt. A Gemenci-erdő várt ránk, mi mégis hagytuk magunkat elcsábulni. Aztán a vízitúra után még többször visszatértünk a következő napokban, mert erre vezetett az utunk a Szekszárdi-dombvidékre, ahol meglátogattunk néhány remek pincészetet. Legyen tavasszal is Gemenci-erdő vízitúra?

Nagy túrákat tettünk a hatalmas városban. Egykor ez volt a főváros, de azóta is sokkal vonzóbb mint az új. Több ezres hegyek magasodnak a határában, saját síterepe van és érdekes történelme. Sorra is kerültek mindezek, de még mohón betértünk a turistairodába, hátha még ajánlanak valami különlegeset. Az iroda üres volt, turistának nyoma sem, ugyanúgy mint a városban. Ezért jól elbeszélgettünk az irodavezetővel, a közös kazah-magyar szálakról és a környék látnivalóiról. A végén annyira felbátorodtunk, hogy elkértük a kiállított nemezti viseletet néhány kép erejéig. A minap újra felmerült a Kazahsztán utazás ötlete, úgyhogy készüljetek!

Közel az éjfél. Mikor jussunk eszünkbe egy kis fürdőzés? Lesétáltunk a tóhoz és megmártóztunk ott, ahol fél év múlva már méteres jégpáncél lesz. A geográfus a Saimaa-tórendszer déli részén volt látogatóban. A szaunát követő, előírásszerű fürdőzés is kalandos volt, de másnap a vízitúra a tóvidéken, aztán pedig a gyalogtúra a szigetvilágban, ahol mindkét alkalommal a finn életszemléletnek újabb részleteket fedezhettünk fel, az volt az igazi.

2023. január 10.

A geográfus kép regény huszonegyedik bejegyzése.

31 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Commentaires


bottom of page