Minden túra egy kis megbeszéléssel kezdődik. Elmeséljük, mire lehet számítani az itt eltöltött napok során. Így, hogy már itt vagyunk, sokkal kézzel foghatóbb minden. És mivel nem kötött a program, elmeséljük, ki hogyan tud önállóan tájékozódni és közlekedni a környéken. Ehhez nem kellett korán kelni. A felső teraszon gyűltünk össze, ahonnan remek kilátás nyílik a falura, de még a tenger felé is.
A többség eddigre már megszerezte első önálló élményeit is a faluból. Volt, aki a kisboltban vásárolt reggelire valót, és voltak, akik reggel is a bárba ültek be. És ha már itt vagyunk, belevetettük magunkat a falu utcácskáiba. Itt fogjuk tölteni az időt egy héten át, ezért érdemes minden szegletét megismerni. De az is lehet, a többi faluban vagy a túrákon olyan jól fogjuk érezni magunkat, hogy az első sétát követően már kevés alkalom lesz ráérősen lődörögni Cornigliában. És már megérte a séta! Minden sarkon lelkes hangok törnek fel a csapat tagjaiból, hol a tenger látványa, a panoráma miatt, hol pedig a hangulatos homlokzatok vagy virágos teraszok miatt. Nem először járunk itt, mégis mindig együtt tudunk lelkesedni a túrázókkal. Nehezen elmesélhető, mennyire feltölti az embert az a nyugalom, amit ezek az utcák és falak árasztanak. És persze, a kánikula, ami objektív okok miatt is lelassítja az embert.
A sétát végül rövidre kellett fogni. Sikerült annyira belassulnunk, hogy már-már veszélybe került a piaclátogatásunk La Speziában. Nekiindultunk hát. Ám mivel a falu száz méter magasan fekszik, a vonatra szállás minden alkalommal egy egészséges sétát jelent lefelé (illetve hazafelé, amikor az egész napi programok és élmények a lábunkban, illetve fejünkben-szívünkben vannak, akkor pedig felfelé). A túráink azonban szinte minden részletükben adnak választási lehetőséget. Ezúttal egyrészt le lehet jutni a vonathoz a látványos Lardarina lépcsőn. A lépcsőfokok nem meredekek, de 382 darab van belőlük. Akinek bejön, annak pompás látványban lehet része. Akinek viszont a lefelé lépcsőzés nem annyira praktikus, annak ott az aszfaltút. Mivel az állomásig zsákutca, igen csekély a forgalom. A harmadik megoldás a kisbusz. Megkérik ugyan az árát, azonban néha óriási könnyebbség felszállni rá.
A vonat sem olcsó. Valahogy ezzel próbálják kordában tartani a Cinque Terre turistaforgalmát. Persze sikertelenül. A 3-4 perces utazás a falvak között ma már 5 Euróba kerül. Akik velünk jöttek, azoknak nem kell ilyen összegekkel számolniuk. Nem kellett sokat kalkulálni, hogy rájöjjünk, még az utolsó héten is megéri havibérletet venni. Persze, ez sem volt egyszerű, mégiscsak Olaszországban vagyunk.
La Spezia nagyváros. Megvan ugyan a bája, de arra rá kell érezni. A vasútállomásról egy kis sétával jutottunk el a piacra. Az utcákon narancsfák sorakoznak, és egymást érik a bárok és fagyizók. A hölgyeket ezen felül a ruhaboltok is meg-megállásra késztetik.
A piac nem kicsi. Nem csak a hangulata miatt kezdtük itt a túrát, hanem főleg amiatt, hogy olcsóbban jussunk reggelinek valóhoz. Bár kevés a számunkra egzotikus termék, elkél a túravezetők segítsége, hogy melyik sajt a leginkább helyi vagy a tészták közül melyeket érdemes megkóstolni. A sonkával már könnyebb dolga volt mindenkinek.
Akik hamar végeztek a bevásárlással, azoknak még egy kis bárban ücsörgésre is jutott idejük. Mi is így tettünk. Főleg azért, mert erre ritkán vetődik turista, így a bárokban is a helyi bácsik üldögélnek, akikkel könnyű szóba elegyedni. Ezúttal Gabriele, a bár tulaja volt a beszélgetőtárs. És hogy oldja az egyébként is laza hangulatot, kínált egy egyszerűsített Bellini-koktélt.
Jócskán eltelt a délelőtt, mire visszaértünk Cornigliába. Ennél fogva vágytunk már egy kis hűsítőre. És a hűsítők sorra jöttek is. Azaz mi mentünk értük. Először a fagyizók állították meg a csapatot. Nem akármilyen formációkat lehet ám itt kapni. Nekem a bazsalikomos a kedvencem, bár néha muszáj a többit is megkóstolni. Volt, aki egyenesen a bárban kötött ki frissítőért. De mindenki zuhanyzott egy nagyot, a további programok előtt. Ezt neveztük az első napi sziesztának. Aztán átvonatoztunk a szomszéd faluba, Vernazzába.
Szó sem volt arról, hogy klasszikus városnézés lesz! Eleve azt terveztük, hogy strandolunk egy nagyot. Közben persze meg lehet nézni a várost is, mivel a halászkikötőben lévő strandról belátni a falu nagy részét.
A túravezető persze sosem rest egy kis kalandra. Beúsztam a strand és a kikötő találkozásáig, sőt, még azon is túl egy kicsit. Bár nem kis hullámzás volt, de mivel hosszan elnyúltak a hullámhegyek, sikerült felvenni a ritmusukat. Úgyhogy vele jött a bátorság is: elővettem a vízhatlan körítéséből a masinát, és a víz színéről (illetve egy kicsit kimászva egy csónakba) elkészültek ezek a képek, a hajókkal és a várossal.
Csak így lehet kényelmesen elviselni a hőséget. A falvak ráérnek késő délután. Mi is öt óra után kezdtünk szedelőzködni, hogy más nézőpontból is átérezzük a települést. Itt is tarka házsorok között ballag az ember, és ahogy a többi faluban, itt is a főutca a viszonylag sík, a mellékutcák sikátorai mindkét irányban meredeken felfelé vezetnek.
A strand után itt is kénytelenek voltunk fagyival indítani. Ezúttal a kókusz jött be a legtöbbeknek.
Irány a vár! Mindegyik falunak jellegzetes sziluettje van. Vernazza alakját a vár tornya határozza meg, amely egyúttal megmutatta a felfelé vezető sétánk irányát is. Odafentről aztán csodás kilátás nyílt minden irányba. A szárazföld felé alattunk terült el a falu, a templomtoronnyal és a kikötővel. A távolban pedig a Cinque Terre többi falujának kisebb-nagyobb részlete látszott. Ekkor még tanulgatták a falvak neveit a túrázók. Erre később szükség is lett ahhoz, hogy rugalmasan közlekedjenek közöttük.
Meséltünk a falu és a vár történetéről, de mivel szó sem lehetett már az első napon a teljes kifáradásról, elkezdtük tervezni a hazautazást. A vonatok viszonylag sűrűn közlekednek a falvak között, ám még hátra volt a falu túloldala, a teraszok vidéke. Volt, aki erre már nem vállalkozott és hazaindult Cornigliába. Tőlük este tudtuk meg, hogy hiába a megbeszélés, véletlenül mégis az ellenkező irányba tartó vonatra szálltak, így akaratuk ellenére is bejárták kicsit a környéket.
Akik feljöttek velünk a hegyre, azok nem bánták meg. Ahogy egyre közeledett a lenyugváshoz a Nap, úgy fordult rá fényével a falu öblére, és kezdte el bevilágítani a házsorokat. Változó meredekségű ösvény köti össze Vernazzát észak felé Monterossoval. Ezen indultunk útnak egy kicsit. És ahogy egyre feljebb lépcsőztünk a meredek fokokon, az éppen elkészült panorámafotókat úgy kezdte mindenki ismételni. Mert ahogy párat léptünk előrébb, az előzőnél még pompásabb(nak vélt) látvány tárult elénk. Mi pedig hiába voltunk itt is már számtalanszor, hasonlóképpen lenyűgözött a látvány. De nem csak a falu áraszt itt nyugalmas hangulatot. Az ösvény mellett, a mély kis völgyet és annak mélyén és oldalain gazdagon termő kerteket elhagyva egy méretes kőház hívogatja a figyelmet. Sorra sóhajtottunk fel, milyen jó is lehet itt élni, míg meg nem láttuk, hogy bizony, azt a házat is kiadják!
A látvány annyira elragadta a csapat maradékát, hogy nem néztük meg idejében a menetrendet. Itt, az ösvényen tapasztaltuk, hogy kevesebb mint 10 percünk van a vonat indulásáig. Nem kellett hozzá sok másodperc, hogy feladjuk, ne próbálkozzunk a lehetetlennel, és bevárjuk a következő vonatot. Így legalább volt időnk az időközben kiürült faluban is sétálni egyet. Ez azért is esett jól, mert ekkorra már eltűnik a turista tömegek nagy része. A túlnyomó többség ugyanis csak egy napot szán a Cinque Terre vidékére. Végigszaladnak a falvakon, majd továbbutaznak. Ki visszatér a cruise-ra és hajózik tovább a Földközi-tengeren, ki pedig Toszkánában folytatja utazását. Nem tudják, miről maradnak le. De mi nem tehetünk sokat az érdekükben. Itt vannak a képek és a meséink, hátha egyszer kedvet kapnak egy tartalmasabb Cinque Terre látogatáshoz. (Ha egyedül utaznátok, akkor itt magyarul, itt pedig angolul még további képeket és utazási tanácsokat, leírásokat, foglalási lehetőségeket találhattok.)
Persze, nem csak étteremben vagy bárban lehet jól lakni. Ha utunkba esett egy focacciás, ritkán mérlegeltünk, hogy kipróbáljuk-e. Szokták mondani, az olasz életforma milyen egészséges ételeken alapul. Valóban, az olíva, a paradicsom, a bazsalikom, a halak vagy a sajtok mind-mind kímélőek, ám a pasta mint alap azért kevéssé vezet a kicsattanó fittséghez. De ezen majd akkor fogunk komolyabban töprengeni, ha nem csak egy-egy hetet töltünk Itáliában...
És többnyire van stílusuk is ezeknek a helyeknek.
A hazaút ma sem volt unalmas. Épp készültem egy fotót lőni egy magányos apé-ról, amikor a lányok ihletet kaptak és megszállták a kis teherautót. És ha már nem a lépcsőt választottuk, az út mentén lelkesen tanulmányoztuk a számunkra egzotikus növényeket is.
Közben elkezdődött a falu védőszentjének az ünnepi programja. A Szent Péter-templomban meghallgattunk egy koncertet. Ahogy egyre többször, most is jó volt érezni, hogy nem a turistáknak szóló programon veszünk részt, hanem sikeresen elvegyültünk a helybeliek között.
Holnap megint eltávolodunk a falvaktól, és odafentről, a Cinque Terre legdélebbi csücskétől fogjuk szemlélni a tájat. Ez alatt a Cinque Terre öt faluját értem, mert ha megnézitek a térképet, maga a Cinque Terre Nemzeti Park dél felé még magában foglalja a Tramonti partvidéket is.
Comments