top of page

Kép regény 3.

Frissítve: 2022. dec. 7.

A repcéről annyi emlékem van, hogy a vitorlázórepülők mindig óva intették egymást attól, hogy repcébe szálljanak. De nem rémlik, mi volt ennek az oka. Azóta gyalogosan többször sikerült repceföldet közelről szemlélni, de nem derült ki, miért olyan kellemetlen. Az illata jól kivehető, de a szárak nem vastagok. Ha egészen közel megyünk, akkor már nem is olyan homogén a sárgaság. Jót lehet játszani a perspektívával. Hiába szubtrópusi eredetű növény, jól érzi magát mifelénk is. A méhek nagyon szeretik, sok pollent tudnak róla összegyűjteni. Mi pedig szeretjük a méhek termékét, a repcemézet. Az utóbbi években a méz mellett már repcéből készült viaszgyertyákat is lehet kapni.

A Pilis-hegység a Dunántúli-középhegység legkeletibb része, mivel a Visegrádi-hegységet – a Börzsönnyel való rokonsága miatt – az Északi-középhegységhez soroljuk. A keskeny vonulat a legmagasabb csúcsáról kapta a nevét. A kép hátterében látható Pilis csúcs errefelé, déli irányban meredeken ér véget, ám szerencsére a másik oldal felől fokozatosan emelkedik, így könnyedén meg lehet hódítani.

Több helyen is megálltunk a repceföldek mentén, Csobánka felől érkezve. Felemelő látvány a nyereg irányából lenézni a széles völgyre, illetve szemben a Budai-hegység legészakibb vonulataira. Sok fotót azonban nem sikerült készíteni, valamilyen mesterséges tereptárgy mindig belelógott a tökéletesnek gondolt képbe. Ezért ez a kép is alacsony nézőpontból készült.

Az egyetemi elfoglaltságokat követően adódott egy kis szabadidőm Törökországban. A magyarországi aktív turizmusról tartottam előadást, másnap pedig egy bérautóval nekivágtam a kopár tájnak. December volt, hűvös, de főleg ködös idő. A vulkáni kúp nem túl magas, de a köd olyan sűrű volt, hogy nem lehetett látni, meddig kell menni felfelé. És köves, bozótos talaj mindenfelé. Aztán a csúcson elkezdett tisztulni az idő. Percről percre többet lehetett látni a tájból. Először csak a szomszédos kúpok bukkantak ki, majd lassanként a távolban a Taurus-hegység magas vonulatai is.

Feltöltődve a panorámától, lefelé már könnyebb volt az út. De akadt még hátra felfedezni való. A hegy körül elvileg egy krátertó található. Ez tölti ki a belső és a külső kaldera közötti részt. Ám ebben az évszakban nem csak ki van száradva a meder, hanem többnyire annyira kemény, hogy még autóval is rá lehet menni. Elindultam hát kicsit távolabbra is, hogy minél többet felfedezzek a környező tájból.

Aztán egy apró megállást követően nem volt tovább. Erőltettem egy darabig, de csak annyi lett a következménye, hogy az autó első kerekei szépen elásták magukat. Hosszú harc következett, gallyakkal, kövekkel, de teljesen eredménytelenül. Közben a szemem sarkából azt láttam, nem messze tőlem egy mikrobusz szintén megállt a sivatagi hangulatú síkon. És hasonlóképpen elakadt. Sok idő telt el mindkettőnk próbálkozásaival, míg egyszer szóba elegyedtünk. Kézzel-lábbal mutogatva „beszélgettünk” a törökkel, hogy miként kellene megoldani ezt a helyzetet. Végül talált olyan helyet, ahol volt térerő, és sikerült hívnia egy autómentőt. Ezzel még nem volt vége, ugyanis az autómentő érthető okokból már nem merészkedett az ingoványos talajra. Előkerültek a kötelek, drótok, vontatórudak, hogy azokból alkossuk meg a mentéshez szükséges összeköttetést. Volt drukkolás, mert alig-alig sikerült már összeszedni bármit is, centimétereken múlott, hogy végül beakasztottuk a másik végét a bérautóba.

Ezt sikerült megúszni. Már csak annyi maradt hátra, hogy másnap reggel az alapos takarításra kellett elvinni az autót, mielőtt vissza mertem volna vinni a kölcsönzőbe.

A Dinári-hegység belső vonulatai között több kis folyó próbál áttörni a láncokon. Nehéz dolguk van, mert a mészkőben néhol elnyelődik a vizük. Az erősebbek túlélik. Már csak a kisebb akadályokat kell leküzdeniük. A szénsavtartalomnak köszönhetően ugyanis a víz sokáig meg tudja tartani oldott állapotban a mészkövet, ám ha a szénsav elillan, márpedig az könnyedén elillan, akkor a mész sem bírja tovább és kicsapódik. Apránként, észrevehetetlenül. De idővel láthatóvá válik, hogy gátakat képez a folyónak. Így a folyó lelassul, szinte tavakon kell evezni, majd egyszer csak egy kisebb vagy nagyobb zuhatag, ahol vagy lehuppanunk hajóinkkal, vagy ledobjuk azokat és lemászunk. Utóbbira akkor van szükség, ha nem érezzük biztonságosnak a zuhatagon való lejutást.

Hamarosan aztán kiér a hegyek körül a folyó. Ott is van szintkülönbség, így ott is képződtek gátak, ám ott már széles a meder, jobban belátható a zuhatag. Nem beszélve arról, hogy remek strandolási lehetőségek adódnak. Míg a közelben a Plitvicei-tavaknál hosszú sorokban hömpölyög a tömeg, akiket még a víz közelébe sem engednek, itt hasonló környezetben a természet részesei lehetünk.

És ne feledüjk, ez is vízitúra!

2022. december 5.

A geográfus kép regény harmadik bejegyzése.

A következő rész itt olvasható.

12 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page