Sok évvel ezelőtt fedeztük fel, hogy a Hévízi-tóból kifolyó meleg vízen is lehet vízitúrázni. Akkor még kacifántosabb volt a patak vonalvezetése. Azóta egyszerűbb a vízitúrázás erre. A nyári sűrű növényzet eltűnik, a víz gőzölgése pedig misztikussá teszi a lápvidéket. Ezúttal a hó is hullott, igazi téli hangulatot varázsolva a túrának. Nem volt mitől tartani, mert bár a vízitúrákon megszokott strandoláshoz nem tökéletesek a körülmények, a kenuban ülve kényelmesen evezhettünk. A képen kormányosként éppen a fotózással voltam elfoglalva, pedig közeledett egy éles kanyarulat. A patak vize lassan csordogál, ám ha elszórakozza az ember, könnyen beleáll a hajó orra a nádasba.
A Kis-Balaton vidékén járunk, ahol az ősi lápot alkotó tőzegrétegeknek köszönhetjük a Hévízi-tó jótékony gyógyhatását is. Nyilvánvaló, hogy amennyiben vízitúra közben gyakran meríti a víz alá a kezét az ember, akkor semmiféle reumától nem kell tartania.
A Balatonfelvidéki Nemzeti Park közelében lévő patak mentén számos vízimadárral is lehetett találkozni. Gyakori errefelé a hattyú, a kócsag, a szürkegém, a kormorán. Éjjelente pedig a nagyvadak járják a környéket. A nyomaikkal lépten-nyomon találkozunk evezés közben is.
Aztán évekkel később egyre inkább híre ment a Hévíz-pataknak. Jöttek egyre többen. A természetben elférünk, ám itt meglehetősen szűk a hely, és a védett természeti környezetre is fokozottan ügyelni kell. Azóta reggelente 2-300 túrázó lepi el a patak partját, és indulnak szinte egyszerre a 10 kilométeres túrára. Ez már igazi tömegturizmus. Ma már nem vonzó a Hévíz-patak. Az első kilométeren még gőzölög a víz, aztán kihűl és csak a téli táj marad. Ez önmagában el tudja varázsolni az embert, ám a rengeteg kenu és kajak cseppet sem arról szól, amit a geográfus ígér Nektek. Így ma már nem megyünk túrázni a Hévíz-patakra. Elmúlt a varázsa mint ahogy Velencét, Barcelonát, Dubrovnikot is egyre inkább elkerülik azok, akik egyedi, különleges élményekre vágynak.
Ettől persze még büszkék vagyunk azokra a további képekre, amelyeket az elmúlt években sikerült készíteni a Hévíz-patakon.
Mindenhol érdemes kicsit jobban körülnézni. Akár csoporttal, akár egyénileg túrázik az ember. Orfű környékének felfedezésében többen is segítették a geográfust. Aztán egy évvel később visszatértünk, hogy amerikai túrázóknak is megmutassuk, mit rejt Baranya mélye.
Az Orfűi-tavakat egy tanácselnök ötletének köszönhetjük. Miért ne lehetne felduzzasztani a patak vizét? Aztán lassan kialakult a tórendszer. A legismertebb a déli része, ami a pécsiek üdülőterülete. Észak felé haladva aztán elmarad a tömeg, és egyre közelebb kerülhetünk a természethez. Varázslatos kis ösvények kanyarognak a tavak partján, illetve a tavak közötti erdőkben. A hegyoldalak pedig a maguk kincseit tartogatják. Vannak errefelé érdekes barlangok, különleges fosszíliákat rejtő feltárások és gazdag élővilág is.
Külföldi csapattal túráztunk. Nekik kifejezetten nagy élmény eljutni az ország eldugott szegleteibe, hiszen a fővároson kívül nem ismernek semmit. Mert nem tárunk eléjük semmit. Ha keresgél a hozzánk érkező vendég, legfeljebb Eger, Sopron, Pécs és a borvidékeink nevével találkozik. De nem lel információt Baranya világvégi zugairól, a Felső-Tisza-vidékről, a Cserehátról, a Szigetközről… Ezért felkerekedtünk és elvittük az amerikai utasainkat egy kis kalandozásra Baranyába.
Egy időben a geográfus rendszeres látogatója volt az őcsényi sportrepülőtérnek. Közben bejártam a környéket is. A Gemenci-erdő szomszédságában vagyunk, de maga a Sárköz vidéke is rengeteg kalandot kínál.
A gólyákra már korábban felfigyeltem errefelé, azonban az aratás kezdetével elkezdett látványosan gyarapodni a számuk. Elsőre ijesztőnek tűnt, hogy ennyire megközelítik a hatalmas gépszörnyeket. Aztán jobban megfigyelve kiderült, a madarak nagyon is kiszámolják, meddig mehetnek el. A kombájn nem robog olyan gyorsan, így bőven van idő a zaj és a rezgések elől a felszínre menekülő rágcsálók nyakon csípésére.
A Dunának a Sió torkolat alatti szakaszán egykor kiterjedt árterek voltak. A mai Gemenc vidéke meg is maradt a folyónak. Kicsit távolabb sem volt egyszerű az élet. A Szekszárdi-dombság és a Gemenc közötti területen a kis falvak az év nagy részében küzdöttek a vizekkel. Nem is volt sok lehetőségük arra, hogy kapcsolatba lépjenek a külvilággal, pedig az észak-déli kereskedelmi út a közelben haladt el. Az elzártság azonban értékeket is teremtett. Máig fennmaradtak a 3-4 faluban a néprajzi hagyományok, a gazdag népviselet, a szövés, hímzés és a kerámiakészítés. A földművelés kis területeken tudott kiteljesedni, ezért szinte csak önellátók tudtak lenni az itt élők, amíg a folyószabályozás el nem zárta a területet az áradások elől. Azóta nagyüzemi gazdálkodás folyik. A szántókon aranyló gabona terem, amely különösen látványos odafentről. Már a II. világháborúban is repülőgépek használták ezt a területet. Az 50-es évek végén aztán sportrepülőklub vette a kezébe. Az őcsényi repülőtér gyakran ad helyet vitorlázórepülő és hőlégballon versenyeknek.
Ha sétarepülésre adja a fejét az ember, akkor nem csak a közvetlen környéket, hanem a Gemenci-erdőt és a Duna mellékágait vagy a Szekszárdi-dombságot is felfedezheti a magasból.
2022. december 7.
A geográfus kép regény negyedik bejegyzése.