7.1 A fogalmi értelmezés problematikája

Frissítve: 2021. dec. 6.

Donka Attila (geográfus):

A hazai vízitúrázás földrajzi aspektusainak vizsgálata

című doktori értekezése fejezete


Vissza a tartalomjegyzékhez


A turisztikai termékek meghatározásai a termék részét képező tevékenységek lényegi elemei alapján kerültek megalkotásra, azonban attól függően, hogy milyen környezetben került sor a meghatározásra, hiányosak, pontatlanok lehetnek. Az egyes tudományterületek vagy részterületek, amelyeknek – viszonylag rövidebb időre visszatekintő múltjuk miatt – még nem alakult ki a tudományban (és a szakmai körökben) közmegegyezéssel elfogadott módon definiált fogalomrendszere, igénylik az egységes megközelítést (Ruszinkó Á.–Donka A. 2019).

A víziturizmus a sportturizmus egyik leggyorsabban fejlődő ága (Bánhidi M. et al. /szerk./ 2003). A víz kezdettől fogva a modern turizmus elsődleges vonzerője. Az elsőként kialakult turisztikai célterületek vízparti üdülőhelyek voltak, ahol a passzív üdülőturizmus alapvető infrastrukturális feltételeinek megteremtésével és a turizmus tömegessé válásával – mintegy melléktermékként,– felmerült az igény a vízhez kötődő sporttevékenységek – így a vitorlázás, a szörfözés, az evezés, a búvárkodás – űzésére is.

A víziturizmus nem egyezik meg pusztán a vízi közlekedés turisztikai aspektusaival, a fogalom szélesebb területeket ölel fel (Csapó J.–Darabos F. 2011). A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia (2005–2013) megfogalmazása szerint a víziturizmus során kézzel hajtott csónakokat, vitorlás jachtokat, illetve gépi meghajtású járműveket közlekedési eszközként használnak (Eőry E. 2005), holott számos esetben az említett közlekedési eszközök nélkül is beszélhetünk víziturizmusról. A stratégia ugyanígy nem említi a vízitúrázást infrastruktúra-igényét, abban csupán a vitorlázás kapott helyet. A Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepció első változata (NGM 2013) az egészséges életmód és életminőség kapcsán tesz említést az aktív turizmus egyes elemeiről. A termékspecifikus kiemelt célok között a víziturizmushoz kapcsolódóan itt már nem csak a motoros és vitorlás, hanem a sportcélú vízijárművek kikötői hálózatának szükségességével, valamint az egyes termékek, így a vízitúrázás és a kerékpározás összekapcsolásával is foglalkoznak. A koncepció a víziturizmust szűken értelmezi, kizárólag a közlekedési eszközök használatával végzett tevékenységeket sorolja ide, mellőzve többek között a passzív vízparti üdülés különböző formáit. A dokumentum (MTÜ 2017) külön nem foglalkozik a víziturizmussal. A vízitúrázást megemlíti ugyan, de nem törekszik annak definiálására.

A meghatározására tett kísérletek közös jellemzője, hogy a kutatók az éppen aktuálisan vizsgált tágabb téma felől közelítik meg a fogalmat. Csapó J. (2010) szerint a víziturizmus alapvetően az aktív turizmus részét képező olyan turisztikai forma, illetve szabadidős tevékenység melyben a turista, vagy látogató turisztikai tevékenységét természetes és mesterséges, folyó, vagy állóvizekhez köthetően végzi (Michalkó G. et al. 2011).

Hegyi Zs.–Herlicska K.–Komlós A. (2006) a víziturizmus körébe a sportolási tevékenységeket sorolják, így más, passzív, vizekhez kötődő terméket (például az üdülőturizmust) nem tekintik annak. Csapó J. csoportosításában (Veres L. et al. 2011) a víziturizmus egyes formái között átfedések vannak, mivel külön vizsgálta a vízitúrázást és a vízi sportturizmust, amelyek értelmezésem szerint rész-egész viszonyban van egymással. Ezen túl a szerző – más szerzőkhöz hasonló módon – a további elemzések során a víziturizmus súlypontját sokkal inkább a személyhajózás irányába helyezi.

Ujvári K. (2009) a turisztikai termékekre fókuszálva, részletgazdagabb módon határozta meg a fogalmat. Eszerint a víziturizmus olyan aktív szabadidős tevékenység, amely vízen, vízben vagy vízparton történik és az utazó legalább egy olyan szolgáltatást igénybe vesz, ami a vízi forgalmat és a víziturizmust kiszolgáló és fenntartó létesítményeknél, szervezeteknél fogyasztást, a természeti környezetben viszont terhelést eredményez. A szerző szerint a víziturizmus (és így a vízitúrázás is) tipizálható a vízfelület fajtája, a motiváció és az igénybe vett eszközök alapján. Ez azonban elég általános meghatározás, hiszen az igénybe vett közeg jellemzői elég sokszínűek lehetnek, azokat főleg a természeti (azok közül is elsősorban a vízrajzi) adottságok határozzák meg. Az egyes motivációk ezekkel az eltérő jellemzőkkel rendelkező vizekre mint elsődleges vonzerőkre irányulnak, az eszközök pedig a vonzerő adottságai és a túrázó igényei alapján kerülnek kiválasztásra.

El kell fogadni azt az érvelést is, miszerint a víziturizmus valamennyi formája egyúttal vízparti turizmus is (Sulyok J. 2012), hiszen a vízpart kapcsolja össze a turisták szokásos (szárazföldi) térpályáját a tevékenységük közegével, azonban a kifejezés használata mégsem szerencsés, ugyanis azt sugallja, hogy annak jelentéstartalma teljesen eltér a víziturizmus jelentéstartalmától, miközben erről nincs szó, a két kifejezés a legszélső esetben is rész-egész viszonyban van egymással. Bánhidi L. (et al. /szerk./ 2003) külön kezeli a vízi és a vizek menti turizmust. Meghatározásuk szerint a víziturizmus négy része a fürdő turizmus, a vízitúrázás, a vízi sportturizmus és a vízi kalandturizmus. Mint látható, ez a csoportosítás erősen elnagyolt, nem teszi lehetővé az egyes tevékenységek egyértelmű meghatározását.

A víz mint a tevékenységek alapvető feltétele meghatározza az azokra vonatkozó vizsgálatok lehetséges megközelítéseit. A folyóvizek népszerű célterületei a turizmusnak, hiszen biztosított a turisták számára az a többlet-élmény, amelyre a változatosság iránti igény támaszt keresletet. A változatosság alapját a szárazföld és a vizek találkozási vonala mentén fellépő szegélyhatás jelenti (Kiemstedt, H. 1967, Ruddell, E. J.–Hammitt, W. E. 1987).

Mivel mind természetföldrajzi, mind turisztikai szempontból az állóvizek és a folyóvizek igen eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek (egyrészről az adottságokat, másrészről a lehetőségeket tekintve), arra a megállapításra jutottam, hogy nem szerencsés a víziturizmus kifejezés általános érvényű használata, mivel az alatt egymástól alapjaiban eltérő turisztikai termékeket értünk (a passzív üdülőturizmustól a kalandturizmusig). Bár kétségtelenül vonzó és a vendég számára is könnyebben kommunikálható egy-egy önálló turisztikai terméknek tűnő kifejezéssel illetni az egyes tevékenységeket, ennél sokkal hasznosabb az egyes víztest-típusok fő jellemzői és a turisztikai termékek csoportjai alapján foglalkozni a víziturizmushoz tartozó tevékenységekkel.

A vízitúrázás az aktív turizmus része, hiszen a résztvevő vendég folyamatos, más – például a tömegturizmusban megjelenő – tevékenységhez képest nagyobb fizikai aktivitására is szükség van, az teszi teljessé az élményt. A korábban ismertetett meghatározások alapján tehát az aktív turizmus része minden más olyan sporttevékenység is, amely egyébként megfelel a turizmus definíciójának (például a lovaglás, vadászat), de szintén a résztvevői aktivitásra épül a falusi turizmus, az ökoturizmus,[1] illetve az egészségturizmus bizonyos tevékenységei is (8. ábra). Bár a szakirodalomban gyakran együtt foglalkoznak vele, a vízitúrázás és a vadvízi evezés jelentősen eltérő tevékenység, mind az eszközök, mind a célterületek, mind pedig a sporttevékenység jellemzői tekintetében. A vadvízi evezés nem túrázás jelleggel történik, sokkal inkább helyben űzhető sporttevékenység. A lényege nem a természetjárás és táborozás, hanem a folyóvíz által támasztott fizikai kihívások leküzdése.

8. ábra

Az egyes turisztikai termékek és tevékenységek, valamint a vízitúrázás kapcsolata

(szerk.: Donka A.)


A vízitúrázás egyúttal a víziturizmus része is. Olyan tevékenység, melynek során a résztvevők emberi erővel hajtott vízi járművel haladnak, táborhelyről táborhelyre, vagy egy állandó táborhelyről csillagtúra-szerűen. És mint ilyen, a leginkább komplex vízi turisztikai forma, mivel vízben, vízen és vízparton egyaránt zajlik. A vízitúrázás részben a résztvevők motivációjától, de leginkább a célterületek jellegétől függően kimerítheti a kalandturizmus fogalmát is. A definiálással tehát nem támasztottam különleges követelményeket a tevékenységgel szemben, csupán az igénybe vett eszközt és a szálláshely igénybevétel módját határoztam meg. Az utóbbi azért lényeges része a vízitúrázásnak, mivel annak során nem csak maga a tevékenység szolgál a résztvevők élményszerzésének alapjául, mint a legtöbb turisztikai termék esetén, hanem maga a szálláshely és az étkezés vagy vendéglátás is, mivel ezek nagyban eltérnek mind a hétköznapi tevékenységek során megszokott, mind pedig a turizmusban szokásos formáktól.

Egyes turisztikai termékek elnevezése mögött olyan kettősség áll fenn, amely bizonytalanságot eredményez a kifejezés egységes használatában. Az egyik ilyen termék éppen a sportturizmus, melynek az aktív és a passzív részvétellel zajló részei alapjaiban eltérő jellemzőkkel bírnak, így csak nyelvi értelemben vett kényelemnek foghatjuk fel, hogy a két különböző tevékenységet közös fogalommal illetjük. Ezért nem éltem azzal a módszerrel, hogy bármilyen jelzővel illessem az általam vizsgált turisztikai tevékenységet (például kenu turizmus, evezős turizmus),[2] de nem használom a tágabb területet lefedő víziturizmus kifejezést sem. Így a kézi erővel hajtott sporteszközök igénybevételével történő turisztikai tevékenységre a vízitúrázás kifejezést alkalmazom.

A sportturizmusban tapasztalható kettősség (Marton G.–Jónás-Berki M. 2013) a vízi sporttevékenységekben is jelen van. Míg az egyes versenyek látogatása a passzív sportturizmus részét képezi, a vízitúrázás a fentiek alapján aktív sportturisztikai tevékenység. Az utóbbi években már olyan rendezvények is megjelentek, ahol a szervezők igyekeznek a sportturizmus aktív és passzív részét összekapcsolni. A versenyszerűen megrendezésre kerülő, de nevükben és szellemiségükben a szabadidős jelleghez is szorosan kapcsolódó vízitúra-kupák résztvevői az aktív sportturizmus szereplői, míg a versenyek nézőközönségének egy része (a helyi lakosság mellett a más településekről érkezők) passzív sportturisták. Csekélyebb nézőközönséggel, sokkal inkább a vízitúrázók aktív részvételével rendezik meg évről évre azokat az evezős versenyeket, amelyeknek elsődlegesen nem a minél nagyobb sportteljesítmény a célja, hanem a túrázáshoz kapcsolódó életérzés átélése és továbbadása. Bár a rendezvények a rendszeresen vízitúrázók közösségeihez szólnak, ezek is hozzájárulnak a vízitúrázás népszerűsítéséhez.[3]

A víziturizmus meghatározása érinti a vízen és a vízpartokon végzett turisztikai célú tevékenységeket is. Így bizonyos jellemzői (többek között a szükséges infrastrukturális elemek) megegyeznek a víziturizmus más tevékenységeivel, például a vízparti üdüléssel. Emellett felmerül a kapcsolódás, illetve annak lehetősége az ökoturizmus felé is, a közel érintetlen tájak mint azonos motivációk révén. Figyelembe véve a kapcsolódó turisztikai termékeket és tevékenységeket, valamint a több évtizedes gyakorlati tapasztalatokon alapuló közmegegyezést, a vízitúrázást a következőképpen határoztam meg: emberi erővel hajtott vízi sporteszközzel, nem közvetlenül teljesítmény célból végzett szabadidős tevékenység. A meghatározás tehát kizárja például a vitorlás kishajóval végzett tevékenységeket, amely más szempontból tartozhatna ugyan a vízitúrázás körébe, azonban a hazai szokásjog, illetve a sporteszközök közötti alapvető különbségek miatt nem tekintjük annak.[4] A teljesítmény mint cél sok esetben jelen van ugyan – akár az előre meghatározott távolságok megtételénél, akár a korábban említett vízitúra-kupa versenyeken –, azonban általánosságban vízitúrázásban a rekreáció és az élményszerzés az elsődleges motiváció.

[1] Az ökoturizmus azonban Magyarországon még sok esetben nem rendelkezik kiemelkedő vonzerővel, ezért a legtöbb esetben azt a természetjárás részének kell tekintenünk (Michalkó G. 2007). Így azonban még szorosabb a kapcsolata a vízitúrázással, hiszen utóbbi is természetjáró tevékenység, csak az igénybe vett közeg különbözteti meg a kettő mozgásformát. [2]További érv amellett, hogy ne éljünk az említett elnevezésekkel, hogy azok csak egyfajta sporteszközt fednek le, miközben más, hasonló tartalommal működő tevékenységeknek is teljesen azonos a turizmusban való megjelenése. [3] Ilyen rendezvények többek között az Indián-kenu Túlélő Verseny az Élővíz-csatornán (Gyula és Békés között), a Kiliti Vízi Napok (Dunakilitin), a Szent Iván éji fáklyás felvonulás a Rábán (Sárváron), a Mikovinyi Sámuel Emléktúra az Által-éren (a tatai Öreg-tó őszi leeresztése alkalmával), a Vaddisznó Tour a Sión (Siófok és Ozora között), vagy egy több napos, komplex kulturális rendezvény részeként a Puszika Oszika Flúgos Csónakfutam a Zalán (Zalabér és Zalaszentgrót között). [4] A Bejárható Magyarország Keretprogram is külön jármódként tekint a vízitúrázásra és a vitorlázásra.


Lapozz az előző fejezethez: 6.2 A kerékpáros turizmus helyzetértékelése

Vissza a tartalomjegyzékhez

Lapozz a következő fejezethez: 7.2 A vízi sporteszközök hazai alkalmazásának turisztikai vetülete


58 megtekintés0 hozzászólás