Sok-sok gyerekkel jöttek. Amerikai és kanadai anyukák és apró lurkóikkal. Nekivágtunk a kirándulásnak és az ifjúság azonnal száz felé szaladt. Mind a molekulák a rendelkezésre álló térben. Addig nem is aggódtunk, amíg az erdő szélén haladtunk. Aztán megérkeztünk a Teve-sziklához. Egy csoportképhez is komoly kihívás volt összeterelni őket, de aztán nekiindultak a málló szikláknak. Fel, le, jobbra, balra, a legkülönbözőbb sebességgel. Hol itt, hol ott bukkantak fel a buksik a keskeny sziklákon. Igen nagy rohanásban voltunk, miközben az anyukák teljes nyugalomban csevegtek az ösvényen. Hiszen a gyerekeknek arrafelé mindent szabad.
Idővel aztán sikerült továbbindulni. Az egri várnál elmeséltük a történelmünk egy egészen kis darabkáját. Persze, voltak benne buktatók. Hogy fogják megérteni, hogy a magyarok ilyen kíméletlenül bántak a muszlimokkal!? Mit gondolnak még mögé vajon!? Szerencsére kicsik voltak, így csak a natúr kaland volt érdekes számukra.
Készültünk néhány játékkal. Összekötözésből kiszabadulni, célbadobni az ellenségre. Ám mindenekelőtt a bozótosból előbukkanó ellenséggel kellett megharcolniuk. Nagyon kemény csata volt. Igen hamar a földre kerültem.
A sok játék után előkerültek az uzsonnák, majd újabb kalandok felé indultunk.
A Tiensan az egyik legnagyobb tömegű és kiterjedésű része az Eurázsiai-hegységrendszernek. A legmagasabb csúcsai 7000 méter fölé nyúlnak, de az Almati külvárosában elterülő vonulatok is 4000 felettiek. Érdekes volt, amikor az éjszakai érkezésünket követő reggelen kinéztünk a szálloda ablakán. Hiába tudtuk, hogy nagy hegyek magasodnak a város fölé, azokat élőben megpillantani semmihez nem volt hasonlítható.
Néhány nap után elhagytunk egy egykori fővárost, Almatit. Kelet felé indultunk, a kínai határ közelébe. A Tiensan vonulatai közül előbukkanó folyó meglehetősen látványos kanyonvölgyet alakított ki a száraz vidéken. Míg a nagyváros környékén még volt földművelés, erre már csak néhol legelésztek állatok a pusztában. Azok is többnyire félvad lovak voltak.
A kanyon meredek falai lenyűgözőek voltak. Elég későn érkeztünk, így már csak néhány pillantás jutott. Szerencsére könnyedén összeismerkedtünk a nemzeti park munkatársaival, akik először szállást találni segítettek, majd másnap már ismerősként mutattak meg néhány ismerős helyet a kanyon különböző szegleteiben.
Éppen vasárnap volt, így a környék összes falujából és városából kirajzottak a fiatalok egy kis piknikezésre, fotózásra. Az a jó a völgyben, hogy több helyen fel lehet kapaszkodni a peremére, ahonnan nem csak lefelé, hanem a távoli havas csúcsok irányába is felüdítő látvány tárul az ember szeme elé. De odalent előtte még leültünk újdonsült barátainkkal egy teára és már a következő utazásokat tervezgettük. Megmutatták a jurta-parkot, ahol meglehetősen borsos áron mérik a szállást.
A geográfus félig-meddig hivatalból látogatást tett a Vágtán. Hatalmas apparátus, komoly szervezés, de mégiscsak egy mesterséges környezet. Sokkal inkább vonzottak a kulisszák mögötti történések. De ha már közel lehetett kerülni, a felvezető programot még megvártam. A hajtásnak van egy szívmelengető hangulata. És ehhez vajmi keveset tesz hozzá a történelmi környezet. Sokkal jobban élvezhető lenne a természetben. Így nem is vártam a versenyekre.
A vágta egybeesettkulturális örökség nappal, amikor városszerte különleges helyekre lehetett bejutni, többnyire szakvezetéssel. Késő estig jártam a várost, hogy az előre kinézett helyeket és programokat elérjem. És este sem volt még vége. Bár egyesek szerint az éjszakázás dekadens értelmiségi életforma, a geográfus mindig igyekszik a nappal kelni és azzal feküdni. Ezért is volt szokatlan, hogy hagytam magam rábeszélni egy kis zenés programra az éjszakában.
2022. december 17.
A geográfus kép regény kilencedik bejegyzése.
コメント