top of page

Kép regény 25.

A legmagasabb hegyvidékünk. Amelyről azt gondoljuk, hogy csupa mészkőből áll. Jó is ez, mert így keresünk és találunk a Bükkben érdekes rétegsorokat, karsztformákat és különleges növényvilágot is. Ám messze nem csak mészkőről van szó. Szinte összenőtt északon az Upponyi-hegységgel, melynek, szegénynek nem igazán van jó marketingje. Se arculat, se hírnév, arra ritkán vetődik annyi túrázó mint a Bükk déli felére. Ezen a messzi északon többnyire igen öreg átalakult kőzeteket lelünk. De volt ott is mészkőlerakódás, sőt, vulkanizmus is. Ahogy itt, délen is. Mi a Bükkalján járunk. Itt nem a 300 millió éves trópusi mészkőnek van nagy hírneve (és nem is annyira a fiatalabbaknak), sokkal inkább annak a vulkanizmusnak, melynek a szomszédos Mátrát köszönhetjük. Ide viszont csak vulkáni tufa jutott. És ha nem lenne az ember, ki tudja, tán észre se venné senki ezeket a kőzeteket. De a táj ősi lakói rájöttek, csoda könnyen faraghatóak a vulkáni tufák. Így aztán sorra készültek a kisebb fülkék, amelyeknek még ma sem tudjuk a funkcióját, ezért egyszerűen kaptárköveknek nevezzük őket. Ahogy telt-múlt az idő, a kaptárkövek készítését elmosták a történelem viharai, az ember pedig nagyobb kőbe vájta a fejszéjét. Sorra jöttek létre a menedékként szolgáló barlanglakások, illetve az állatoknak még kőhodályokat is faragtak a sziklába. A barlang egy részét még a XX. század első felében (sőt!) is lakták. Aztán már csak sírköveket faragunk a tufából, de azokból kifejezetten mívesek.

Nehéz a túravezető élete. Még a legnagyobb hőségben is bundába kell bújni, ha úgy hozza a sors. Erre az utazásra ősszel indultunk, így jobban ki lehetett bírni a gúnyát. Egyszerű viselet, nem a klasszikus grúz népviseletről van szó. Az sokkal kidolgozottabb és sokkal harciasabb. Itt csak a fegyver utal az ősi harcias kaukázusi népekre, a népviseletnek tölténytartók is a szerves részei.

Tehát Grúziában járunk. Kicsi az ország, az elsőre nagy távolságokat is hamar meg lehet tenni. A Kaukázus központi vonulatai messzinek látszanak, de látszanak. Szép időben. Messziről is lenyűgöző, ahogy pedig közeledünk, egyre inkább tátva marad az ember szája. Itt éppen, hogy elértük a hegyláncok peremét. A hatalmas tóból már magasra nyúlnak a csúcsok, a víz pedig kékeszöld színekben tündököl. Az út túloldalán alagút romjai. Volt, hogy oda is bemásztunk, a helybeliek figyelmeztetései ellenére, csak a hangulat kedvéért. Vagy itt, a kis bazársor mellett szerezzük be az első benyomásainkat a hegyvidékről.

Nehezen jutnának eszünkbe hegyek erről a képről. Pedig bizony, a tengerpartokon sokszor magasodnak hirtelen a vonulatok. És ahol az ember értelmét látta, ott meg is települt. Így van ez a Cinque Terre vidékén is. Szikla szikla hátán. Ha azonban kissé, néhány faluval odébb megyünk, már más táj fogad. A falvak hasonlóan varázslatosak, de jóval kevesebb a turista. Aminek nem megy híre, az szinte nem is létezik számukra. Ami nem kötelező látnivaló, arról nem is tudnak. Mi pedig ezeket a helyeket szeretjük. Az élmény autentikus, minden eredeti, minden helybeli, minden elbűvölő. Ezúttal a sziklavilágnak egy olyan pontjára érkeztünk, ahol nagyobb, szélesebb a tengert elérő patak völgye. Ezért úgy tűnik, lapos a part. Persze, lapos az, de csak épp annyira, hogy nem sziklákat kerülgetve kell vízbe csobbanni. Őszre járt már az idő itt is és kissé szeles volt az idő. Így fürdőzőket nem láttunk, szörfösöket viszont annál többet. A hátunk mögött a heti piac sürgése. Volt, akit az jobban rabul ejtett mint ez a látvány. A távolban deszkások hada, mások pedig a partról lesték a megfelelő pillanatot és helyet. Volt közöttük gyakorlott és voltak, akik szárnyaikat próbálgatták. Számunkra a tenger és a kavicsos part színe, a fehér habok és a formák sokáig odaszögezték a tekintetünket. Aztán útnak indultunk a magunk dolgára. Ugyanis itt már alattunk voltak a kerékpárok, amelyekkel néhány száz méterrel arrébb el fog nyelni minket a régi vasúti alagutak félhomálya. A bicajtúra varázsa azonban nem csak az alagutakban rejlik, hanem abban is, hogy közöttük a legeldugottabb strandok várták a csapatunkat.

2023. január 18.

A geográfus kép regény huszonötödik bejegyzése.



9 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page