Van úgy, hogy a hegyvidék pereme legalább annyi élményt és kalandot képes nyújtani mint a belseje. A Zemplén vidékét jártuk napokig, ám nem csak a vulkáni vonulatok ejtették ámulatba a csapatot. Bár jártunk egykori aranybányában is, ahol hüledeztünk a szűk járatoktól és attól, hogy milyen kemény körülmények között dolgoztak egykor a kontinens egyik legnagyobb nemesfém-bányavidékén. Leendő túrákat terveztünk útközben, ám nem csak a gyalogtúra-útvonalak kötötték le a figyelmünket. Akkor érezzük jól magunkat, ha a túráink a látvány mellett gasztroélményeket is nyújtanak.
A Hernád-völgyében látogattuk sorra a falvakat. Most épp nem a várakat, hanem olyan helyeket, ahol más kalandok is várnak a túrázóra. Egykor sok vízitúrát tettünk a Hernád folyón, ahol szintén mindig igyekeztünk körülnézni a part menti településeken. Akkor is meglátogattuk Vizsolyt, ám kis híján nem jártunk szerencsével. A református templom zárva volt, egy felirattal, hogy a falu melyik portáján kell elkérni a kulcsot a bejutáshoz. Azóta már látogatóközpont is épült mellette, így bármikor érdemes erre vetődni. A központ mellett építették fel az egykori nyomdagép másolatát, ahol nem csak megfigyelni lehet a működését, de saját kézzel ki is lehet próbálni a nyomtatás nehézségeit.
Nem csak az 1590-ben nyomtatott első magyar fordítású Biblia a falu büszkesége, az Árpád-kori templom, különösen annak freskói. Az egyik freskótöredéken még vízitúrázás nyomait is felfedeztük, kis túlzással, ugyanis az egyik kép Pétert és Pált ábrázolja egy csónakban, halászat közben.
A látogatóközpontban már megjelentek a tokaji borok is, ám hosszú nap elébe néztünk, korai volt még az. Az okos-nézéssel sikerre vitt könyvnyomtatás után méhészkedni tanultunk, majd este tájban egy pálinka manufaktúrában kötöttünk ki, ahol a nemes italokat mennyei házi fánkkal körítették elénk.
Eredetileg csak kitérőnek szántuk Rómát. A fő cél egy extrém futóverseny lett volna a Cinque Terre vidékén. Ám hiába volt ismerősünk a szervezőbizottságban, esély sem volt részrehajlásra. Nem sorsoltak ki. Így a geográfus megúszott egy 48 kilométeres hegyi futóversenyt, a maga 2600 méter körüli szintemelkedésével. Ám mivel ebből nem lett semmi, Róma eredetileg csak az érkezésünk helye lett volna, hogy onnan továbbálljunk az Appenninek belseje, egyúttal kevéssé ismert, felfedezni való vidékek felé. Előtte egy másik kötelezettséget is teljesítettünk. Vendégoktatóként kellett fellépni az egyik római egyetemen. Így csak röpke időnk volt az Örök Városra, amin ott nem is sajnálkoztunk. Hatalmas tömeg volt mindenütt, a turizmus a pandémia után visszatért az eredeti szintjére. Egy hosszú, de laza sétát azért beiktattunk. Kötetlenül csavarogtunk fő- és mellékutcákon. Ahol sokan voltak, onnan továbbálltunk hamar. Így volt ez a Piazza della Rotondán is. A Pantheonhoz végeláthatatlan sorok kígyóztak. Így a maradék motiváció is elszállt, hogy újra megnézzük belülről ezt a remekművet.
Elég volt csak körbenézni és máris beszippantott minket ez a sonka üzlet. Elképesztő családi hagyományok tükröződtek már a portálján is. Odabent pedig nem csak a cseppkőszerűen tündöklő húscsodák kötötték le a figyelmet, a tulajdonos kedvessége, illetve a hátsó traktusban a hentesmester brillírozása is.
A Kaukázus vidéke után az Örmény-magasföldön jártunk. A déli vidékeken, a vulkanikusterületek peremén, egészen látványos homokkő-vonulatok között áll a XII. század óta a Noravank apátság épületegyüttese. Már közeledve is tátva marad az ember szája. Az előző napon letáboroztunk a több ezer éves borairól nevezetes falucskában. A környék igen száraz vidék, de ahol egy-egy völgyben víz jelenik meg, ott hosszú ideje zajlik a szőlőművelés vagy a gyümölcstermesztés. Egy barlangot is megmutattak a helybeliek, ami önmagában is látvány, de az ősi lakosok munkájára is találtak itt bizonyítékokat. 6000 évvel ezelőtti leletek között a szőlőfeldolgozás határozott nyomaira bukkantak.
Az apátság pedig nehezen engedi szabadulni az embert. A nem túl nagy méretű templom két szintes. A felső szintre szédítő lépcső vezet fel. A többi, félig a föld alatt kifaragott épület is a középkorból való.
A csapat itt már kezdett megtelni az ősi ortodox templomok látványával, így egyre többet időztünk a természeti környezet csodálatával. Sőt, voltak, akik a kora bronzkori barlangot ki is hagyták és inkább egy sörrel a fürdőzést választották. A szállásunkról is érdemes néhány szót ejteni. Nehezen találtuk meg a keskeny völgyben, de csak azért, mert nem gondoltuk, hogy az az elhagyottnak tűnő tanya lesz az otthonunk két napig. A patakparton épült, hagyományos (azaz oroszos) lakóház szabályosan a patak fölé épült. A ház nagy részét vékonyka vasoszlopok tartották. Nem tűntek mérnöki mesterműnek, így nem nagyon ugráltunk az épületben.
2022. december 23.
A geográfus kép regény tizenkettedik bejegyzése.