Hamvas Bélát is elvarázsolta ez a vidék. Az egykori kertjében tettünk egy látogatást Szentendrén. Nem volt hosszú túra, tulajdonképpen az őszi hangulatok miatt jöttünk. Amíg lent, a városban mindent köd borított, itt szikrázó napsütés és eleven színek a kertekben. A Kő-hegy a Visegrádi-hegység legdélebbi része. Az egykori vulkanizmus pereméig túráztunk, ahonnan csodás látvány szemben a mészkővidék.
A kertben pedig jól esett az üldögélés. Sült gesztenye, alma, körte, gyógynövény-forrázatok és történetek. Idáig legelők és kertek között jöttünk, de innen már erdők kísérték utunkat. A túra aztán egy meredek részt követően felért a platóra. Turistaház, gulyás-illat és panoráma. Nem is mentünk tovább, amíg jól nem laktunk úgy igazából. Mert odalent csak uzsonnáztunk.
A sziklák pereménél pedig újra kóstoltunk a néhány éve felélesztett borokból.
Azért térünk vissza mindig Liguriába, hogy újabb és újabb részeit fedezzük fel Cinque Terre környékének. És az öt falu tud is mindig újat nyújtani. Ezúttal is elmentónk gyalogtúrázni, ami egy felüdítő étteremben végződött, egy olívaligetben. Bicajoztunk is, száz éves alagutakon keresztül, majd eldugott strandokon kötöttünk ki. És elugrottunk néhány faluval odébb, hogy egy önmagában is látványos strandról átevezzünk még annál is kisebb öblökbe. Aki először evezett tengeren, annak is hatalmas élmény volt. Varázslatos színek, vad formák, és minden szikla mögött meglepetés. Vagy újabb elképesztő formák, vagy kis homokos partok vagy a távoli szigetek látványa.
A kajakok stabilak voltak, így a kezdetben még bátortalanok is magabiztosan integettek, amikor egy barlangba beevezve visszafordultam feléjük. Ekkor még nem tudták, hogy hamarosan strandolunk egyet a sziklák között, majd visszafelé megcsodálunk egy olyan kis falut, amely méltán felveszi a versenyt a Cinque Terre falvaival. Csak itt alig van turista. Megéri tehát eltávolodni kicsit vagy nagyon a megszokott turistaösvényektől.
A Gemenci-erdő minden túránkon tud meglepetést okozni. Itt mindig van újabb felfedezni való. Ha sok a víz, akkor azért, ha kevés, akkor azért. A derékig vízben álló erdők rendkívül egzotikus hangulatot tudnak kölcsönözni a tájnak. De amikor a homokzátonyok sorra bukkannak elő és a kenu alját karcolják a kagylók, akkor is van mire rácsodálkozni.
Bár felfelé haladtunk, a mellékág lassan folydogált, így nem esett nehezünkre előre jutni. Ám mivel jó melegen sütött a Nap, időt kellett szakítani egy kis fürdőzésre is. Nem is beszélve az ebédről. Másnapra gazdag halászlé várta a csapatot, így most csak szendvicsekkel készültünk. A hűséges kísérők fel is adták a felhőtlen játékot, hátha ki tudnak nézni a gazdi szájából néhány falatot.
A zátony egy hódok lakta sziget mellett keletkezett. Hol eltűnik, hol éppen csak kibukkan, a vízállástól függően. De jártunk itt már olyankor is, amikor a zátonynak nyoma sem volt, de mivel a geográfus tudta, hol kell keresni, a túrázók nagy csodálkozására kiszállt a kenuból, és lássatok csodát, a víz valójában ott és akkor éppen csak bokáig ért. Vagy egy másik alkalommal, amikor a kifejezetten magas víz teljesen ellepte még a szigetet is. Beeveztünk hát az erdőbe, ahová máskor jócskán fel kell mászni a partról.
A Gemenci-erdő vízitúra ennél több nehézséget nem is tartalmaz. Nem sokkal e pihenőt követően kiértünk a Dunára, ahol már sebesen vitte a víz lefelé a kenukat.
2022. december 19.
A geográfus kép regény tizedik bejegyzése.