A vizekért mindannyian oda vagyunk. Nyáron jóval több lehetőségünk van, hiszen bármely patak, folyó és tó tálcán kínálja magát. Akár felmelegszenek, akár nem, a vízparton mindig van mit csinálni. Úszunk, strandolunk vagy csak elmerülünk a természet által nyújtott csodákban. Mert előfordul, hogy teljesen békén hagyjuk az élővilágot, amely könnyedén visszafoglalja a vízfelületeket. Ez esetben igyekszünk egy kis időre a részévé válni.
Akármilyen céllal is érkezünk, egészen biztosan maradandó élményekben lesz részünk. A vízitúrázók eszköze azonban ezen felül is csodálatos találmány. A túrakenu környezete strandolásra is jó, de arra is, hogy felfedezzük vele a természetet. Azokkal, akikkel az elmúlt években, évtizedekben vízitúráztunk, egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy a vízitúra azért is csodálatos, mert teljesen más oldaláról látjuk a világot. A folyó felől, a kertek alól, hátulról tárul elénk a táj, legyen az egy városi szakasz vagy egy nemzeti parkban az erdő mélye.
A geográfus azonban nem elégszik meg azzal, hogy csak nyáron mutassa meg a tájat a vízitúrázóknak. Hidegben persze nincs kedvünk strandolni, ám helyette számos más kaland vár ránk. Különösen akkor, ha ez a víz egy értékes területen vezet át. És akkor, ha a víz jellemzői további misztikumot képesek nyújtani.
Van egy csodálatos magyar szavunk: a nagyon meleg vizet hévíznek nevezzük. Felhevült víz, amely a Föld mélyéről tör fel. És előfordul, hogy erről a vizéről válik világhírűvé a település. Tudjuk, hogy ezeket a meleg vizeket elsősorban gyógyításra és wellnessre használják. Ki ne élvezné – ha máskor nem,– egy rideg, téli napon egy termálfürdő medencéjét. Vagy ha már világhírűvé vált a település, az egyedülálló medencét, a Hévízi-tavat.
Körülbelül húsz évvel ezelőtt jártunk Hévízen a vízitúrázó csapatunkkal. Akkor még nem volt előre megtervezve a túra, inkább csak kíváncsiak voltunk, hová tűnik el az a sok víz a Hévízi-tóból. És nem csalódtunk. A tó elfolyó melegvize egykor a Kis-Balatonhoz tartozó lápvidéket táplált. Ennek egy részét azóta lecsapolták, ma már szerteágazó kis csatornák hálózzák be a tájat. Ezek egyike viszi a tóból távozó meleg vizet a Zala folyóba.
Mivel nehezen bírtuk ki tavaszig vízitúra nélkül, a havas tájon végigeveztük ezt a csatornát.
De mi a jó ebben? A tóból kifolyó vizet ma már Hévíz-patak néven nevezzük. És a patak elején, ahol még jócskán megvan a gyógyvíz minden energiája, a tó élővilága is kinyújtózkodik, nem is beszélve az akvaristákról, akik évről évre itt próbálják elhelyezni télire a túlzott szaporulatokat.
Számunkra, akik csak a kenuban ülve szemléljük a tájat, ennél is értékesebb látvány a felszínen a tündérrózsák mezeje, amelyek nem ritkán télen is virágba borulnak. Aztán ahogy hűlni kezd a víz, lassan nádasok és kisebb erdők váltják fel a virágokat.
Szerencsére nem kell sokat evezni. A látvány ugyan csodálatos, mégsem tudnánk egész nap élvezni az evezést. Egy kis téli kóstolót kapunk. Mindössze 9-10 kilométer, ami 2-3 óra alatt megtehető. Éppen elég arra, hogy rácsodálkozzunk a téli természetre, a nemzeti park kincseire, mint ahogy a művészek is rácsodálkoztak Hévízre.
Ha aztán beköszönt az igazán hideg idő, még újabb arcával találkozunk a Hévíz-pataknak. Az apró vízcseppek, amelyek tulajdonképpen gyógyhatásúak, a hullámzás során szépen odafagynak a vízből kiálló nádszálakra, miközben a Nap megcsillan rajtuk.
Eddig egyszer sem bántuk meg, hogy a Hévíz-patakra mentünk vízitúrázni. És még nem meséltünk arról, milyen jó túra után beülni a termálvízbe, vagy elmélázva ebédelni egy hangulatos étteremben, esetleg csak úgy heverészni a szálláson…
Comments