Az ötletgazda Attila geográfus, tanár ember. Korábban szabadidősportszervező volt, amit közben a földrajztudomány világával ötvözött.
Már egyetemi évei alatt is csoportkísérőként dolgozott bel- és külföldön egyaránt. Emellett a turizmusfejlesztés területén is tevékenykedik, elsősorban az egészségturizmusban, de komoly szerepe volt az elmúlt években a szociális üdültetés új rendszerének kialakításában is.
1992 óta vezet vízitúrákat. Sokáig másoknak dolgozott, azonban idővel kiderült, a geográfus és a turisztikai szakember ismeretei
csak a saját szervezésű túrákon ötvözhetők olyan mértékben, hogy a túrázók különleges, máshol nem átélhető élményekben részesüljenek.
A geográfus közel két évtizede a felsőoktatásban igyekszik átörökíteni szaktudását.
Természetesen a fő célunk, hogy minél több csodát megmutassunk a világból, akár idehaza, akár távoli tájakon.
És közben az sem baj, ha mindenféle ismereteket is át tudunk adni.