Június 24., péntek

Elindultunk hát Itáliába ismét. Lenyűgöző a táj a levegőből. Leginkább az Adria északi partvidéke vívta ki mindenki csodálatát. Bibione és Caorle vidéke. Amennyire nem kedveljük közelről, a tömegturizmus, az uniformizált partok, a művi környezet miatt, annál látványosabb fentről ez a vidék.

​

​

Éppen a Pó-delta felett repültünk el ezután. Ebből a magasságból azonban kevés látszott abból, ami lent, közelről olyan ijesztő. Innen az aszály és az alacsony vízállás helyett csak a szerte kanyargó folyóágakat láttuk.

Vonattal jutottunk el a Cinque Terrére. Felkészülten vártuk, hogy kibukkanjon a vonat a hosszú alagútból, mert ahogy mindig, most is arra lehetett számítani, hogy mindenki felkiált a gyönyörű látványtól. És így is lett.

​

​

​

A csodálat pedig nem múlt el a vonatról leszállva sem. Várt minket Corniglia, de visszanézve még Manarola integetett.

Szerencsére a házigazdáink vállalták a bőröndöket, bár a kis Ape alig bírta az emelkedőt. Mi viszont vidáman üres kézzel ballagtunk fel a faluba.

Este már csak a vacsora volt hátra. Matteoék már vártak minket. Szem-szájnak ingere került az asztalra, a hosszú utazás után volt rá kereslet.

A helyi lakosság is ott volt velünk a téren. Ahogy napközben az asszonyok ülnek a padokon, estére a bácsik veszik át a helyüket és figyelik a téren az életet. Mint ahogy a macskák is.

Holnap irány a piac, majd egy kis szieszta. Hiszen megérkeztünk a Cinque Terrére. Aztán a szomszéd falu, egy kiadós strandolásra és egy kisebb sétára a szűk utcácskák labirintusában.